A körkörös üzleti modellnek köszönhetően az elektronikában az újrahasznosítási ágazat milliós nagyságrendű összeget szabadít fel. S ez nem csak az Egyesült Királyságra érvényes.
Megállapodtak a záródokumentum végleges szövegéről a hamburgi G20-csúcstalálkozón résztvevő állam- és kormányfők. Az egyik fő téma a klmaváltozás volt.
A világ 20 legnagyobb gazdaságát irányító állam- és kormányfők kétnapos találkozóján, a G20-as csúcstalálkozón a hatóságok 100 ezres tiltakozó demonstrációra számítanak Hamburgban.
Újabb poszt Takács Júlia CSR blogjában. Számlázás, könyvelés és fenntarthatósági alapelvek?
A CSR Cafe mostani vendége. Szűcs Róbert, az Etalon Zala Kft. ügyvezető igazgatója, egyben a Varázsházikó Program alapítója. Ez alkalommal ő mutatja be, hogy hogyan lehet a zöld szemléletformálást átadni az utánunk következő generációnak.
A világ legnagyobb gyógyszergyártói is igyekeznek enyhíteni (pl. megelőzés, infrastruktúra javítása, szegények gyógyszerhez jutása...) az egészségügy fennálló hiányosságain. Nemzetközi és hazai szinten is egyre több komponensű CSR kezdeményezés körvonalazódik a gyógyszeripar részéről, melyek segítik a társadalmat ilyen szempontból is. Asztalos Andrea, a Sanofi Aventis Zrt. kommunikációs igazgatója az ?Út az Egészséghez Program? néven működő kardiovaszkuláris túraösvényt mutatta be részletesebben.
Kilép a párizsi klímaegyezményből az Egyesült Államok. Ezt az amerikai elnök jelentette be washingtoni sajtótájékoztatóján
Az amerikai elnök egyelőre nem támogatja a párizsi klímaegyezmény végrehajtását, de elképzelhető, hogy megváltoztatja a véleményét ? ez derült ki a G7-csúcs pénteki első napján Szicíliában.
Megszavazta a berni kormány energiaprogramját a svájciak többsége: ennek értelmében az ország 2050-ig fokozatosan átáll a megújuló energia használatára, az atomerőművek pedig csak addig működhetnek, amíg biztonságosak.