Konzultációt javasol a kormánynak a Márkaszövetség

32

Folyamatos párbeszédet javasol a kormánynak a Magyar Márkaszövetség a kedvezőbb szabályozási és üzleti környezet kialakítása érdekében. A kabinet nyitott a konzultációra.

 A márkás napi fogyasztási cikkek gyártóit (FMCG cégek) képviselő érdekvédelmi szövetség csütörtökön Budapesten tartott közgyűlésén hozta nyilvánosságra hatpontos szabályozási javaslatcsomagját, amelyben a rendszeres konzultáció mellett egyebek közt kiszámítható adópolitikát, hatékony márkavédelmet és hamisítás elleni fellépést, továbbá a beszállítókat az erőfölényes kereskedelmi gyakorlattal szemben jobban védő kereskedelmi szabályozást sürget.

A közgyűlésen részt vett Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, aki válaszul közölte, hogy a kormány nyitott a konzultációra, és kész a szakma képviselőivel áttekinteni a jelenlegi kereskedelmi szabályozást. Arra kérte a szövetség vezetését, hogy tegyenek konkrét javaslatot a rendszeres párbeszéd formájára.

Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára a javaslatcsomagot ismertetve kiemelte: a szövetség támogatja azt a törekvést, hogy bővüljön a kedvezményes forgalmi adózású alapvető élelmiszerek köre. Ez segíthet visszaszorítani az áfacsalásokat, amelyek iparági számítások szerint évi 130 milliárd forintot húznak ki az állam zsebéből.

A márkahamisítások ellen sokkal következetesebb és szigorúbb, esetenként akár elrettentő hatósági fellépést sürgetnek a szövetség tagjai. A marketingkommunikáció területén viszont nagyobb szabadságot várnak el. A főtitkár véleménye szerint a szakma részéről működik az önszabályozás ezen a területen, ami elősegíti a felelős kommunikációt.

A szövetség álláspontja szerint szükség lenne a kereskedelmi szabályozás módosítására annak érdekében, hogy a beszállítók hatékonyabb jogi védelmet kapjanak a nagy kereskedelmi láncok erőfölénnyel való visszaélése ellen termékkategóriától függetlenül, vagyis nem csak az élelmiszerek esetében.

Fekete Zoltán hangsúlyozta: a szövetség azt szeretné elérni, hogy a gazdaságpolitikai tervezésben kapjon stratégiai szerepet a márkaépítés, amely nagy hajtóerő a gazdaságban.

Szijjártó Péter leszögezte: a márkaszövetség és a kormány céljai, törekvései és érdekei egy irányba mutatnak, hiszen a kormánynak is alapvetése, hogy nincs erős ország erős márkák nélkül.

Ígéretet tett arra, hogy a kormány a szakpolitika alakításakor a jövőben kiemelten figyelembe fogja venni a márkaépítés által előálló nemzetgazdasági értékeket, és kifejezetten támogatni kívánja a márkák további erősítését, valamint újabb erős márkák létrehozását.

Úgy vélte, hogy a legszorosabb együttműködés a márkavédelem területén jöhet létre. Ha a szakma úgy látja, hogy ezen a területen a jelenleginél szigorúbb és hatékonyabb szabályozásra van szükség, a kormány örömmel veszi az erre vonatkozó javaslatot – jelentette ki.

Szijjártó Péter hozzátette: a kormány szívesen fogadja azokat a javaslatokat is, amelyek az adóbeszedés hatékonyságának további erősítését célozzák a tisztességes adózók érdekében.

Forrás: MTI

csr_hungary_hirlevel-468x120