Még vagyok..

A kis időre való eltűnésem oka éppen a csr. Sínre tettük a korábbi években elindult csr projektjeinket és az újak pedig a finish szakaszba kerültek, melyekről hamarosan lehet majd olvasni. Igy kicsit sűrűbbé vált az életem… Közben az EMVFE/Első Magyar Vállalati Felelősségvállalás Egyesülettel elindítottuk a csr alapképzését. ugyanis a mindennapokban nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy akire rábízzák a csr-t még az alapfogalmakkal sincs tisztában, s így hoz döntéseket.
Az Egyesület nevében  meghívtuk GRI Jelentés témában Shivani Rajpalt, a GRI tréning részének a vezetőjét, akivel beszélgetve újra szépnek láttuk Budapestet:-:) Bár a milyen olcsó Budapest mondat számunkra, a mi viszonyaink közepette kissé morbidnak tűnt, de egy külföldi szemével nézve lehet, hogy igaz még ez is. Shivani személyében először járt Magyarországon GRI vezető.
Neki köszönhető, hogy a kissé misztifikált GRI Jelentésről “lehullott a lepel”. Az alapképzésen résztvevőkhöz egy gyakorlati példán keresztül  a Jelentés elkészítése a “steril” állapotból életközelibbé vált. A folyamat (előkészítés, kapcsolat, meghatározás /témák stb./, monitoring és Jelentés) körforgása még a KKV -ék számára is követhető és érdekes tanulságokkal is járhat.
Az esti vacsoránál arról beszélgettünk, hogy divat Jelentést készíteni, de az igazi funkcióját nem sokan látják, ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetközi szervezetek nem tájékozottak az országok helyi adottságaival kapcsolatban, nincsenek tisztában egy-egy ország helyi problémáival. Ebben az esetben érdemes nekünk visszajelzéseket adni, kapcsolatokat építeni.Életjelet adni arról, hogy a külföldön kitalált modellekből mi az ami működik és mi az ami nem.

 
     Miért érdemes többet tudnod a CSR-ről?
Név:
E-mail cím:*