Mi jellemezte 2013-ban a jobb világ üzletét?

Minden év elején két összegző kutatásra hívom fel a figyelmet.
Ime az első a GlobeScan és a BSR évi közös kutatása a fenntartható üzlet sajátosságairól. A felmérés tükrözi egy adott év vállalati felelősség területén tapasztalható kiemelkedő sikereit és kihívásait. A Kutatás a fenntartható üzlet állapotáról 2013 több mint 700 gazdasági döntéshozó válaszán alapul. Partnerünk az MHC International is részt vesz ebben a munkafolyamatban.

Nézzünk először néhány kulcstrendet e felmérés alapján!
A prioritási rangsor legelején az emberi jogok tiszteletben tartása áll. Ezt követi a második helyen a munkajog. Még mindig nagy súllyal bír az éghajlat változás, de 2009 óta lefelé mutató tendenciát mutat. Globálisan a környezeti témák közül a Víz kap majd kiemelkedő szerepet 2014-ben.

Az éghajlatváltozás kihívásainak kezelésében is egyre inkább igény mutatkozik – egy a kihívásoknak megfelelő – közpolitikai keretrendszerre, mely azt feltételezi, hogy az egyes kormányzatoknak nagyobb szerepet kell játszaniuk a megoldásokban. Ebben a szakaszban a legfőbb együttműködő partner státuszba lépnek a nemzeti kormányzatok.

Az üzleti szektor vezetői számára a feladat 2014-ben, hogy a fenntarthatóságot egyre inkább integrálják az üzleti működés rendszerébe. Ennek megvannak a maga menedzsment eszközei. E folyamatban szakmai szempontból egyre nagyobb szerepet játszhat a változásmenedzsment, amely terület ezidáig méltatlanul háttérbe szorult.

A kutatás szerint egy cégen belül a fenntarthatósággal foglalkozó érintettek, osztályok, részek között alacsony az együttműködés foka. Akár a fő vonalat tekintve: befektető-HR-marketing.
A leggyengébb láncszem a pénzügyi résszel való kapcsolat és a legerősebb láncszemként a kommunikációs részt sorolták be a válaszadók.

A cikk első részében még néhány érdekes eredményt emelnék ki.
Az együttműködés szempontjából a legfontosabb témák sorrendje a kutatásban résztvevők válaszai alapján:

Éghajlatváltozás                                                              36%

Fenntarthatóságot támogató közpolitikai keretrendszer: 36%

Fenntartható fogyasztás                                                  30%

Víz (elérhetőség és biztonság):                                       24%

Szegénység:                                                                    23%

Emberi jog:                                                                      21%

Munkajog:                                                                       15%

A felmérésben résztvevők a következő típusú partnerekkel vannak kapcsolatban:

NGO                                    76%

Iparii/üzleti szövetségek      75%

Cégek                                  70%

Pofesszionális szolgáltatók: 55%

Akadémia                            40%

Kormányzat                         46%

Média:                                 27%

Egyéb:                                   5%

A magánszektorral könnyebben lehet együttműködni mint a közszektorral az adatok alapján, hisz a legfőbb együttműködő partnerek a témában:

Ipari/üzleti szerveztek:                                   32%

NGO                                                              16%

Cégek:                                                           16%

Kormányzat                                                     1%

Professzionális szolgáltatók                          21%

Akadémia:                                                       6%

Média:                                                             2%

Egyéb:                                                            1%

Hatékonyabb, eredményesebb az együttműködés a gyakorlatiasabb, az üzleti működés gondolkodásmódjához közelebb álló partnerek esetében.

Érdemes megnézni újra az NGO, kormányzat, média és a professzionális szolgáltatók adatait a fenti adathalmazban!

Hamarosan jön a folytatás!

Takács Júlia

 
     Miért érdemes többet tudnod a CSR-ről?
Név:
E-mail cím:*