Ahol a CSR-nek története van – VELUX

1577

Többször utaltunk arra, hogy egyes vállalatoknál története van a vállalati felelősségnek (CSR). Az egyes elemek organikus fejlődés eredményeként jöttek létre, melyek jó alapot szolgáltattak arra, hogy rendszer szinten épüljön fel a cég mindennapi működésében a felelősség és fenntarthatóság. Az egyik legnagyobb buktatója ma Magyarországon a felelős cég koncepciónak a hitelesség. Sokszor elfeledkeznek arról, hogy a külső környezet látszat protokollja hamar összeomolhat, ha nincsenek meg az alapok. Például ha a belső CSR nem működik, csak kötelező módon. Most ez a divat, most az a divat. Kövessük ezt! Kövessük azt!
Hogyan tudjuk ezt biztos alapokkal mint egy házat felépíteni? Több ismert márka esetében tapasztalható, hogy a tulajdonos szemléletmódja az, ami mindennek az origója. Így történt ez a VELUX Cégcsoport kapcsán is. Vincze Zoltán, ügyvezető igazgató osztotta meg velünk a tapasztalatait.

CSR Hungary:
A cég alapításakor a tulajdonos ún. mintacég koncepciót alakított ki. Pontosan mit jelent ez?

Vincze Zoltán:
A VELUX Cégcsoport működésének alapelveit az alapító, V. Kann Rasmussen 1965-ben a Mintavállalati Célkitűzésben határozta meg.
A kódexben megfogalmazott elsődleges cél, hogy a Cégcsoporton belül kizárólag olyan vállalatok jöjjenek létre, amelyek egymással példamutató módon működnek együtt, továbbá olyan termékeket állítsanak elő, amelyek hasznosak a társadalom számára. Működésük során emellett mindig felelősségteljes módon kell bánniuk a vásárlóikkal, a beszállítóikkal, a munkatársaikkal és a tulajdonosaikkal.
Rasmussen több mint 50 éve megfogalmazott alapelvei tehát megfelelnek annak, amit ma a vállalatok felelősségvállalása alatt értünk, azaz a közös értékek biztosítása és védelme a tulajdonosok és a társadalmi környezet számára olyan módon, hogy minimalizáljuk a működés hátrányos hatásait.
Ezek az alapelvek határozzák meg ma is a VELUX vállalat működését, amelynek fő motorja a fenntarthatóság és az ezzel kapcsolatos innováció.

CSR.H. : Mely elemei élnek még ma is?

V. Z.:
A VELUX vállalatnál a felhasznált fa 96%-a fenntartható forrásokból, a fennmaradó 4% pedig ellenőrzött gazdaságokból származik. Klímavédelem tekintetében a működésből eredő CO2-kibocsátást folyamatosan csökkentjük, és már elértük az Európai Unió által 2025-re előirányzott értéket, de 2020-ig további radikális emisszió csökkentést tűztünk ki célul. A körgazdaság és a zárt gyártási körforgásnak köszönhetően a vállalat a lehető legtöbb hulladékot újrahasznosítja, 2015-ben ez a gyártásból származó hulladékok 72,3%-ának hasznosítását jelentette.
Lényeges megemlítenünk a VELUX Alapítványok tevékenységét is, amelyeken keresztül a VELUX Cégcsoport a profit jelentős részét társadalmi célokra ? pályázatok, jótékonysági támogatások, tudományos, kulturális, művészeti, szociális vagy környezetvédelmi non-profit projektek segítése ? fordítja.

CSR. H. : A Biztonsági Program, mennyivel jelent többet annál, hogy a dolgozók biztonságát biztosítom?

V.Z. :
Sokkal, hiszen nálunk a dolgozók biztonságát nem csak a munkavédelmi szakember próbálja garantálni, hanem a gyár felső- és közép-vezetősége is jelentős szerepet vállal ebben, akiknek kötelező részt venniük minden munkabiztonsággal kapcsolatos képzésünkön. Lényeges továbbá, hogy minden munkabiztonsággal kapcsolatos programunkba bevonjuk az alkalmazottakat, mert úgy véljük, e téren csak akkor lehetünk igazán sikeresek, ha a dolgozók maguk és kollégáik iránti felelősségtudatát is erősítjük.
A munkavédelmi ?események? közül sem csak a munkanap kieséssel járó, és a hatóságok felé is jelentésköteles munkabalesetekkel foglalkozunk, hanem gyűjtjük, elemezzük és megelőző helyesbítő akciókkal készülünk a kisebb sérülésekkel járó, valamint a sérüléssel nem járó munkavédelmi esetekre is. Ez a hozzáállás segít minket munkavédelmi területen a vállalati kultúra átformálásában, és bízunk benne, hogy ezzel az elköteleződéssel jó példával járunk elöl más vállalatok számára is.
A következő ábra összefoglalja a különböző teljesítési szintek közötti különbséget:


VELUX

CSR. H.: Hogyan lehet ezt továbbfejleszteni?

V.Z.:
A bevezetett rendszer hatékonyságát egy szigorú, 1-től 5-ig terjedő skálát is tartalmazó, folyamatképességeket vizsgáló belső audit segítségével mérjük. Az eddigi felmérések alapján most a legfontosabb feladatunk, hogy a dolgozók egymás iránti felelősségérzetét növeljük. Ennek érdekében hamarosan elindul munkavédelmi programunk új, továbbfejlesztett változata: ?Figyelj oda!? (Take Care) programunk célja az alkalmazottak még magasabb szintű bevonása, amit segíteni fog a termelési területeken kialakított kisebb csoportokban kinevezett felelősök munkája is.

CSR. H.: Ez a felelős magatartás hogyan illeszkedik a cég csr politikájához?

V.Z. :
Teljes mértékben a részét képezi, hiszen összhangban van az 1965-ben megfogalmazott Mintavállalati
Célkitűzésünkkel. Vállalatunk jóval a szabványosított menedzsment rendszerek megjelenése előtt is
elsődleges szempontként kezelte az emberek jólétét és a társadalmi hasznosságot. Ezt az
elkötelezettségünket igazolja Biztonsági Kiválóság Programunk is,
és ezt az elkötelezettségünket foglaltuk írásba, amikor létrehoztuk az integrált irányítási rendszer
politikánkat, mely tartalmazza a biztonsági kiválóság programunk legfontosabb elemeit is.

P.s.:
A Velux Cégcsoport a Magyar Üzleti Felelősség Díj 2015 (CSR Hungary Díj 2015) Közös felelősség- közös ügyek kategóriában nyert.

Lapozzon bele!-CSR iránytű
Lapozzon bele!-CSR iránytű