A kommunikáció mindenkié!

810

Ma Magyarországon a közel 500 ezer fős fogyatékos lakosság 16 százaléka siket vagy nagyothalló. Az országban a harmadik legnagyobb nyelvi kisebbségének számító mintegy 9 ezer siket ugyan évek óta jogosult térítésmentesen igénybe venni jelnyelvi tolmács segítségét évi 120 óra erejéig, ám mivel a tolmács személyes jelenléte eddig elengedhetetlen volt, váratlan helyzetekben, baleset vagy sürgős orvosi beavatkozás esetén akár az életük is veszélybe kerülhetett a kommunikációs nehézségek miatt. Az államilag támogatott jeltolmács szolgáltatás használatának igényét 2 nappal előre kell jelezni, emiatt a rendszer rugalmatlan.
A vészhelyzeteken kívül számtalan olyan hétköznapi élethelyzettel találkozhatunk, ahol nem lehetséges vagy nem indokolt a tolmács személyes jelenléte, helyette azonnali és gyors segítséget nyújthat a Hallatlan videós jelnyelvi tolmácsszolgálat használata.
A Vodafone Magyarország Alapítvány 2005-ben kezdte meg együttműködését a Hallatlan Alapítvánnyal, azzal a céllal, hogy támogassa a jelnyelv elterjedését, a jelnyelv oktatását és a siketek elfogadását. 2014-ben a Hallatlan videós jelnyelvi tolmácsszolgálat nyert a CSR Hungary Díj Sokszínűség-esélyegyenlőség kategóriában.
Még több információt kértünk a Programmal kapcsolatban Zolnai Emesétől, a Vodafone Magyarország vállalati felelősségvállalási szakértőjétől.

CSR Hungary:
Egyre inkább elterjed Magyarországon is az a trend a nagyobb vállalatok körében,
hogy a nonprofit részt Alapítvány keretén belül szervezik meg. Ez történt a Vodafone
esetében is. Milyen okok vezettek ehhez Magyarországon?

Zolnai Emese:
A Vodafone ? globális felelősségvállalási politikájának részeként ? 27 országban hozta létre helyi alapítványát, felismerve, hogy az adott társadalmak igényét nem központilag irányított, hanem helyi szinten szervezett társadalmi befektetési programokkal lehet leginkább kielégíteni. A vállalat az Adományozási Irányelvnek (Donation Policy) megfelelően, minden ilyen jellegű tevékenységet az alapítványon keresztül végez, ezzel biztosítva a átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.

CSR H:
Hogyan, miként épül be a Vodafone CSR Programja a Vállalat fenntarthatósági rendszerébe?

Z.E.:
Hosszú távon egy vállalat véleményem szerint csak úgy lehet sikeres, ha nem csupán a gazdasági teljesítményére figyel oda, hanem arra is, hogy azt a növekedési pályát milyen módon éri el. Figyel működése során a környezetre és a társadalomra gyakorolt hatásaira és a negatív hatásokat mérsékli, megszünteti, a pozitívokat pedig erősíti, a mások számára jó, követendő példaként kommunikálja. A Vodafone vezetősége a munkatársakkal együtt azon dolgozik, hogy a vállalat által eszközölt beruházások, fejlesztések a vállalati célokon túl a társadalom javát is szolgálják, hiszen így lesz az angol anyavállalat és a helyi vállalat is hosszú távon sikeres.

CSR H:
A pályázatra beérkezett programjuk az egyik legjobban rászorult társadalmi csoportot célozza meg, ugyanakkor egy nagyon gyakorlatias megoldást kínál a mindennapok problémáira.
Mi a program előzménye? Személyes indíttatások rejlenek a háttérben?

Z.E.:
A Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriuma a programok értékelésénél nagyon figyel azok indokoltságára, szükségességére.Vázoljuk számukra minden esetben, hogy az igény mögött milyen konkrét problémák állnak. Jelen esetben – a videós jelnyelvi tolmácsszolgálat elindítását megelőzően ? vázoltuk nekik az akkor működő jelnyelvi tolmácsszolgáltatás nehézségeit: a siketek korlátozott óraszámban – éves szinten 120 óra – vehetik igénybe a tolmácsolást, két nappal korábban jelezniük kell a tolmácsolási igényt és sok idő megy el az adott helyszínre (orvos, bank stb.) történő utazásokkal. Olyan hatékony megoldást kerestünk, melyekkel ezeket a problémákat ki tudjuk küszöbölni. Így született meg az ötlet a Hallatlan Alapítvány részéről és a kuratórium döntött a támogatás odaítéléséről, a program megvalósításáról.

CSR H:
Ez a Program Magyarország határain kívül is tud segíteni?

Z.E.:
Siket emberek más országokban is élnek, így ez a probléma nem csak Magyarországon van jelen. A Vodafone-on belül is vannak ehhez hasonló megoldások, de mindig a helyi sajátosságokra épülő programokat érdemes megvalósítani és természetesen figyelni kell a nyelvi, kulturális különbségekre. Ez a tolmácsolási megoldás más országokban is alkalmazható, helyi tolmácsok bevonásával.

CSR H.: Milyen visszajelzések érkeztek az érintett csoporttól?

Z.E.:
Minden aktív regisztrált felhasználó meg van elégedve a szolgáltatással. A Hallatlan Alapítvánnyal közösen folyamatosan dolgozunk a szolgáltatás fejlesztésén. Engedjék meg, hogy idézzem az egyik ügyfelet:
?Meglehetősen aktív életet élek kisgyermekes anyukaként, sportolóként, gyógymasszőrként is egyaránt. Sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy azonnal szükségem van tolmácsra, leküzdve ezzel a kommunikációs akadályokat. ooVoo-on bárhonnan el tudom érni a Hallatlan kedves, segítőkész, lelkiismeretes tolmácsait. Rengeteget számít, hogy a tolmácsok személye ugyanaz, mert így napokkal később is a tolmács ?képben van? az üggyel kapcsolatban. Sokszor átsegítettek már különféle helyzeteken: orvoshoz való bejelentkezésnél, autóvásárlásnál, sportrendezvény szervezésénél, és még sorolhatnám. Köszönöm, hogy vagytok Nekem!? Seres-Kormány Anita, Hallatlan tolmácsszolgálat ügyfél

CSR H:
Hogyan tovább? Hisz, ha valaki ismeri a Vodafone mobiltechnológiához köthető
vállalati felelősség programjait, azt lehet hinni, hogy nem sok továbblépés lehetséges.
Új területek?

Z.E.:
Igyekszünk átadni azt a tudást a civil szervezeteknek, hogy a saját működésüket milyen módon tehetik hatékonyabbá a mobiltechnológia alkalmazásával. Továbbra is a 2011-ben megkezdett úton haladunk tovább és a jövőben is a mobiltechnológiai megoldásainkat fogjuk alkalmazni társadalmi problémák enyhítésére. A lehetőségek tárháza végtelen, nagyon sok területen ? egészségügy, oktatás, közbiztonság és még lehetne sorolni ? lehetséges még a továbblépés.

Nézze meg a Programmal kapcsolatos kisfilmeket itt:
https://www.youtube.com/watch?v=nMLiBU1WhaI

https://www.youtube.com/watch?v=6ZQvFExVxaM

csr_hungary_hirlevel-468x120