A nemzeti ünnepünk és a hosszú hétvégénk igencsak mozgalmasan telt. Erről már sok mindenki írt …
Régi módszer, régi eszköz…
Ha ugyanúgy viselkedünk, ha ugyanazt a módszert használjuk, akkor a hatás is ugyanaz. Megszorítás, megszorítás, megszorítás… Csak a megszorítás nem fogja Európát kihúzni a gödörből. Semmilyen változás nem fog történni és rántja a többi országot magával…
És ehhez kapcsolódóan egy kis csr. Készül az évi szokásos CSR Hungary Guideline kiadványunk. Itt közöljük nemzetközi partnerünk, Michael Hopkins és a szakértői köre által deklarált 2013-as trendeket.
Egy kis ízelítő ebből! A kiemelt rész kapcsolódni fog a mostani ciprusi helyzethez!
6. éve hívja meg az MHC International a vezető csr szakértőket Közép-Londonba, azért hogy az üzlet, tudomány és a civil világ közösen hívja fel a figyelmet a legfőbb csr trendekre.
Ezen az év eleji eseményen csak meghívással lehet részt venni. Itt határozzák meg a legfőbb csr és fenntarthatósági kérdéseket, melyek a kutatás, a tanácsadói szolgáltatások számára irányadóak 2013-ban.
Például az Egyesült Királyságban a a választók egy része továbbra is úgy gondolja, hogy a képviselők nem az ő érdekeiket képviselik, hanem saját pártjuk politikáját követik vakon.
Más a helyzet pl. Svájcban, ahol első az állampolgárok, az ország érdeke.
2. Továbbra is szikrázik a levegő a bankok körül.
Meg kell húzni a határt a mindennapi versenyellenes üzleti gyakorlatok és illegális viselkedés esetében.
Ahelyett, hogy a kormányok bírálják a bankokat , érdemes lenne a szabályozást egyértelműbbé, átláthatóbbá tenni.
Ugyanilyen alapelv érvényesül az adózás esetében: finom egyensúlyt kellene létrehozni a progresszív adózásban: a gazdagok egy kicsit többet fizetnek, a büntető adók pedig nem pusztítják el .a vállalkozásokat. Lásd a rossz példát pl Franciaországban, ahol Hollande elnök túl messzire ment a gazdagok 75%-os megadóztatásával.
Még több csr cikk a hamarosan megjelenő CSR Hungary Guideline kiadványunkban.