Az 1960-as években a vállalatok társadalmi és ökológiai hatása kérdésében megnőtt a vállalati társadalmi felelősségvállalás és az üzleti tudatosság iránti fogékonyság,, Ennek ellenére nem igazán történtek kezdeményezések a társadalmi felelősségvállalás és a pénzügyi teljesítmény összekapcsolására.
A mai napig parázs vita folyik arról, hogy érdemes-e, pontosabban megtérül-e a cégnek csr tevékenységet folytatni?
Carroll és Shabana (2010) arról ír, hogy az 1970-es években előtérbe került a vállalati társadalmi teljesítmény (corporate social performance, CSP) egy olyan vonala, amely szerette volna összehangolni a CR1– és CR2-szemléleteket. Közelítve ezzel a CSR körül kialakult vitát egy megtérülési terv kialakításához.
Az 1980-as években már egyre nagyobb tudományos érdeklődés övezte a társadalmi teljesítményt alátámasztó megtérülési tervet.
A 2000-es évekre a nagyvállalati botrányok és a gazdasági világválság a CSP- ről és CSR-ről inkább az üzleti etikára terelte a fókuszt. Ennek az egyik oka, hogy a CSP egyfajta önkéntes jellegű megközelítése, és a vállalati kockázatvállalás legsúlyosabb túlkapásai elleni erőteljesebb szabályozás kívánalma közt feszültségek támadtak
Kurucz és mások (2008) úgy vélekednek, hogy a CSR sokrétű meghatározása ellenére az elfogadható megtérülési terv általában magában foglalja annak a képességét,
-
hogy: csökkentse a költségeket és a kockázatot;
- jó hírnevet építsen fel a piacon és a tágabb értelemben vett közösségben;
-
versenyelőnyt teremtsen egy olyan közegben, amelyben a közösség egyre inkább elvárja, hogy a vállalatok társadalmilag felelős viselkedést folytassanak;
-
együttműködést és innovációt hozzon létre a széles értelemben vett érdekhordozói előnyök érdekében azáltal, hogy társadalmi tőkét kreál az érdekhordozói csoportok közt.
- Wood (2010) ide sorolja továbbá a megnövelt alkalmazotti motiváció igényét, és a fokozott szabályozás fenyegetésével való leszámolás lehetőségét önszabályozás által.
Ahogy Lee (2008) és Vogel (2005) megjegyezte: olyan CSR keretrendszerek felé haladunk, amelyek pénzügyileg teljesítmény-orientáltabbak, a vállalatok pedig egyre inkább belátják, hogy a CSR befolyásolja a profitszerzést.
A jelek szerint széles körű támogatásnak örvend a nézet, mely szerint lehet megtérülési tervet kapcsolni a CSR-hez. Még a CSP?CFP-re összpontosító kutatás bírálói, például Wood (2010) is elismerik, hogy a kettő közt húzódó pozitív kapcsolat bizonyítottnak tekinthető.
Tehát erős igény van arra, hogy olyan megtérülési tervekkel álljanak elő, amelyek felismerik az előre nem látható szituációs eseményeket és a sokrétű CSR programok okozta nehézségeket. Ha szűk pénzügyi szűrőn keresztül nézzük a dolgot, egyértelmű, hogy nem minden kezdeményezés lehet nyertes ezek közül. Ennek ellenére a szakirodalom arra enged következtetni, hogy néhány kezdeményezés valóban szélesebb körű érdekhordozói értéket nyújthat, melyet mind a piac, mind a tágabb értelemben vett közösség érzékelhet majd.
Vogel (2005) kategorikusan fogalmaz e kérdésben: ?a törekvés, hogy statisztikai elemzésen keresztül mutassuk be, hogy a vállalati felelősségvállalás megtérülhet, nemcsak hiábavaló, de haszontalan és értelmetlen is, mivel ezek a tanulmányok olyan mérce szerint próbálják megvizsgálni a vállalati felelősséget, amelyet nem használnak más üzleti tevékenységekkel szemben?. Álláspontját az alábbi példával támasztja alá: Valószínűtlen, hogy a reklámkiadások és a profit mértéke közt közvetlen pozitív kapcsolatot fedezhetünk fel, ugyanannyira nehéz viszont elképzelni, hogy ebből kifolyólag a reklámozás megtérülési tervét bárki kétségbe vonná.
Forrás:
a közeljövőben az Atlantis Press kiadásában megjelenő Suzanne Benn & Diane Bolton: CSR iránytű (alapfogalmak, kulcskoncepciók) könyvből idéztem (megjelenését az E.ON Hungária Zrt. támogatja).
