Magyar sikerek a FIABCI World Prix d’Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton (1)

646

A világ legnagyobb ingatlan szakmai szövetsége az  1951-ben alakult párizsi székhelyű FIABCI több, mint 60 országban működik és a világ több tízezer neves ingatlanszakértője alkotja a tagságot – ezáltal egy teljes mértékben globális ingatlanszakmai  hálózatot képez és tevékenysége kiterjed a szakma összes ágazatára.. A FIABCI 1992 óta rendezi meg a FIABCI World Prix d’Excellence nemzetközi nívódíj pályázatot. A pályázat  a szakmai szempontokat maximálisan figyelembe vevő verseny, amelyre az öt kontinens szinte minden országából érkeznek nevezések.
Az eddig lebonyolított 35 pályázaton 37 ország nyert díjat. A zsűrit  35-40 tagországot képviselő 65-70 delegáltja alkotja. Minden egyes kategóriában az ingatlanfejlesztés 12-15 vezető szakembere bírálja a résztvevő projekteket.

A FIABCI Magyar Tagozata többek között azzal a céllal indította útjára 1997-ben Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, hogy elősegítse a magyarországi ingatlanfejlesztők részvételét a FIABCI World Prix d’Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton. E célt sikerült elérni, mert a  magyar pályázat nyertesei kihasználva a nemzetközi pályázaton való indulás jogát  ott szinte minden évben  sikeresen szerepelnek.

Idén Nigériában, Lagosban volt a FIABCI 75. Kongresszusa, melynek kiemelkedő eseménye volt a FIABCI World Prix d’Excellence díjátadó gálaestje.

A magyarországi fejlesztők ismét sikeresen szerepeltek és három arany és egy ezüst éremmel elsők lettek az európai országok között és világviszonylatban a harmadik helyen végeztek.

Aranyérmet nyert a W-Hotel, a Városliget fejlesztése és a Metrodom River lakóegyüttes. Ezüstérmet nyert a Waterfront City lakóegyüttes.

FIABCI World Prix d’Excellence Awards-magyar sikerek, magyar díjazottak

Waterfront City, Biggeorge Property

A FIABCI World Prix d’Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton a Biggeorge Property fejlesztésében és kivitelezésében megvalósuló Waterfront City városrész-léptékű lakóprojekt nyerte el az ingatlanszakma Oscar-díjának is nevezett világverseny World Silver díját a középmagasságú lakóingatlan-fejlesztés kategóriában.

A díjat a párizsi székhelyű szervezet 2025. június 9-13. között Lagosban (Nigéria) megtartott, 75. ingatlanfejlesztési világkongresszusának gálaestjén adták át.

A Waterfront City a FIABCI Magyar Tagozata (a Magyar Ingatlanszakmai Egyesület) által meghirdetett XXVI. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat fenntartható fejlesztés kategóriájának nyerteseként kvalifikált a világversenyen való megmérettetésre, és érte el ezt a kimagasló elismerést.

A Wall Street Journal médiatámogatásával lebonyolított kiválasztási folyamat során a nemzetközi zsűri számos szempont figyelembevételével hozta meg végső döntését. A Waterfront City, a Biggeorge Property óbudai Duna-parton épülő, 2021 és 2028 között 8 ütemben, 5 hektáron megvalósuló lakóingatlan-fejlesztési projektje az építészet és design, az ingatlanfejlesztés és kivitelezés gyakorlata, a létrehozott és megőrzött közösségi értékek, a természeti környezetre gyakorolt hatás, valamint a pénzügyi és marketing sikerek mentén egyaránt példaértékűnek találtatott. A 2025. június 12-én elnyert FIABCI Prix d’Excellence 2019 óta a hetedik szakmai elismerés a Waterfront City életében.

A 15 perces város építészeti koncepció mentén megfogalmazott, Budapest arculatát jelentősen formáló lakópark 1.640 lakást, valamint 3.000 m2 kiskereskedelmi, vendéglátóipari és irodaterületet kínál 17 új épületben, kiválóan megközelíthető, komplex infrastrukturális és szolgáltatási környezetben. A barnamezős, rozsdaövezeti besorolású volt ipari terület rehabilitálásával ez a Duna-parti fejlesztés bekapcsolódik Budapest vérkeringésébe, és további infrastrukturális fejlesztések révén a közeljövőben Óbuda új másodlagos központjává válhat. Az Óbudai-sziget közelsége révén a WFC lakói Budapest legnagyobb parkjának minden természeti előnyét élvezhetik. Utalva a terület korábbi funkciójára, és megőrizve a volt Óbudai Szeszgyár emlékét, a városképi védelem alatt álló emblematikus gyárépület és a vöröstéglás kémény eredeti állapotában került integrálásra a projekt építészeti összképébe. A fejlesztés műemlékvédelmi szempontból is figyelemreméltó, hiszen számos történelmi jelentőségű régészeti emlék, közöttük egy római-kori Mithras-szentély és kapcsolódó leletanyag is feltárásra került a WFC területén, amelyek a későbbiekben a nagyközönség számára is elérhető módon kerülnek majd bemutatásra.

Aranyérem a Metrodom River lakóparknak a FIABCI World Prix d’Excellence pályázaton

Fotó

2025-ben a Metrodom River lakópark elnyerte az első helyezést a Középmagas lakóépület kategóriában a rangos FIABCI World Prix d’Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton.

A FIABCI World Prix d’Excellence pályázatot több mint 30 éve alapították azzal a céllal, hogy elismerjék a világ legsikeresebb és leginspirálóbb ingatlanfejlesztéseit. A zsűri tagjai az építészeti és városépítészi minőség, a fenntarthatóság, a társadalmi hasznosság, valamint a kivitelezés színvonala és eredményessége alapján hozzák meg döntésüket.

A 2012-ben alapított Metrodom Csoport a hazai lakóingatlan-fejlesztő piac egyik vezető szereplője, amely innovatív megoldásaival és magas minőségű élettereivel emelkedik ki a piacon. A Metrodom lakóparkjai nem csupán korszerű és kényelmes otthonokat nyújtanak, hanem olyan fenntartható és közösségcentrikus életstílust is, amely a jövő igényeinek is megfelelnek. Az intelligens otthonrendszerek, a zöld megoldások és a kimagasló kivitelezési minőség egyértelműen beazonosíthatóvá teszi a Metrodom-projekteket Budapest városszövetében.

A FIABCI-díjat elnyerő Metrodom River lakópark a budai Duna-part egyik legjelentősebb új ingatlanfejlesztése, amely az építészeti megoldásaival, természetközeli elhelyezkedésével és intelligens technológiáival emelkedett ki a mezőnyből. A XI. kerületben, a Budafoki út 64–66. alatt, egy háromhektáros, parkosított telken öt ütemben épülő projekt összesen 712 lakásnak ad otthont.

A Metrodom River egyik legnagyobb erőssége a természet és a modern városi életmód ötvözete. A Duna-parti fekvés, a bőséges zöldfelület, a csobogók, a saját csónakház, valamint az átriumos, növényekkel teli előterek nem csupán esztétikai élményt nyújtanak, hanem valódi otthonérzést is. Az épületek 5, 9 és 13 emeletesek. A teljes terület gépjárműforgalomtól mentes, az autók a felszín alatti mélygarázsokban parkolnak, minden beálló elektromos töltővel ellátva. A lakópark nemcsak az építészeti megoldásaival tűnik ki, hanem azzal is, ahogyan a közösségi életet támogatja. A minőségi élethez hozzátartoznak az emberi kapcsolatok, valamint az élettér, ezért a Metrodom a River lakóparkba egy valódi életmód-központot álmodott meg. A tervezett szolgáltatások között szerepel többek között közösségi iroda, nappali, játékszoba, jógaterasz, napozóterasz, szauna, fitneszterem és szabadtéri kondipark is, valamint egy közösségi térként is működő fogadóépület kávézóval.

A FIABCI-díj nem csupán nemzetközi elismerés, hanem visszajelzés is a Metrodom által képviselt értékek relevanciájáról. Az építészeti minőség, a társadalmi hasznosság és a fenntartható innováció jegyében született Metrodom River a jövő városi lakótereinek mérföldköve lett.

Folytatjuk!