2024 novemberében 175 ország küldöttei gyűltek össze a Koreai Köztársaságban. Busanban a kormányközi tárgyalóbizottság ötödik, egyben utolsó ülésére, hogy kidolgozzák a műanyagszennyezésről szóló, jogilag kötelező erejű nemzetközi szerződést, amelyet globális műanyagszerződésnek neveznek.
Az elmúlt két év során négy tárgyalási kör számos lehetőséget kínált a szerződéshez. A műanyag termékek tervezésétől a hulladékkezelésig.
Busanban a tárgyalók azzal a kihívással néztek szembe, hogy ezeket a lehetőségeket egy koherens szerződéssé finomítsák, amelyet az egyesországok ratifikálhatnak.
A kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) a nemzetközi jogilag kötelező erejű okmányról szóló viták fókuszpontja volt. Az EPR felelősségre vonja a gyártókat termékeik életciklusáért, különösen a fogyasztói használat után.
Németország, Franciaország, Svédország, Japán és Kanada (Brit Kolumbia) már régóta változatos sikerrel vezette be az EPR-t.
Az EPR-rendszerek általában megkövetelik a termelőktől, hogy díjat fizessenek a hulladékgyűjtés és -kezelés finanszírozására. Egyes országok pedig módosítják a díjakat, hogy ösztönözzék a környezetbarát csomagolást. Mások az informális hulladékszedőket formális szerepkörbe vonták be, kompenzálva őket a begyűjtési és válogatási erőfeszítéseikért.
Az Üzleti Koalíció a Globális Műanyagszerződésért több mint 200 vállalatot egyesít. Közös elképzeléssel, és közös felhívással, hogy a szerződés nemzeti szinten tartalmazzon kötelezettséget a begyűjtésre, újrafelhasználásra és újrahasznosításra vonatkozó célok és rendszerek előmozdítására. Közös definíciókon és kulcsfontosságú elveken alapulnak (EPR előírások).
Hasonlóképpen, a Consumer Goods Forum 2020-ban a csomagolt áruk gyártásában és kiskereskedelmében dolgozó 40 vezető közös perspektíváját tette közzé azokról a vezérelvekről és kulcsfontosságú tervezési paraméterekről, amelyekről úgy érzik, hogy az optimális EPR-programokhoz szükségesek.
Szakértői vélemények, hogy az EPR-nek miként kell szerepelnie egy globális műanyagszerződés végleges szövegében
Fontos emlékeznünk a következő fő elvekre, hogy biztosítsuk az EPR hatékony beépítését a nemzetközi jogilag kötelező erejű okmányba:
- Átfogó megközelítés az EPR-tevékenységekhez
Figyelembe véve a termékek teljes életciklusát a megelőzéstől, a csökkentéstől, a gyűjtéstől, a válogatástól, a szállítástól, az újrahasználattól az újrahasznosításig. Valamint a tájékoztatást és a tudatosságot, a nemzeti körülményeket, a kapacitásokat és az igazságos átállást. - Egy külön melléklet az elvekkel, módozatokkal és minimális követelményekkel. Mint például a tagállamok által az összes érintett érdekelt féllel együttműködve kialakított és irányított jogi keret; az összes EPR-tevékenység céljait; költségek és díjak meghatározása; adatok gyűjtése és közzététele; és jelentse a hatóságoknak.
- A hatékony végrehajtás biztosítása érdekében célzott intézkedések és nyomon követési eszközök beépítése a nemzeti cselekvési tervekbe
Motiváció lehet! A nemzetközi jogilag kötelező erejű eszközben szereplő EPR keretrendszer ösztönözheti a díjak ökomodulációját is. Ahol a fenntarthatóbb anyagokat használó és újrahasznosítható termékeket tervező gyártók alacsonyabb díjat fizetnek, mint a nehezen újrahasznosítható műanyagokat használók.
Mi a helyzet a fejlődő országokkal?
A többoldalú környezetvédelmi megállapodások gyakran nem érik el céljaikat a fejlődő országok számára nyújtott finanszírozás hiánya miatt. Nagyon nagy a finanszírozási hiány a műanyagszennyezés megszüntetése érdekében, ami a magánszektor hozzájárulását „ létfontosságúvá ” teszi az állami finanszírozás mellett .
A tervezet ezért műanyag polimer díjat és EPR-t tartalmaz a magánfinanszírozás innovatív eszközeként. A díj és az EPR kiegészíti egymást. Biztosítják a méltányos tehermegosztást a műanyagok értékláncában: a díjjal egy kis díjat szednek be az elsődleges polimergyártóktól, míg az EPR a közép- és downstream cégektől szed be.
A díjbevételek nagy része a fejlődő országokba folyna be, míg az EPR bevételek hazai felhasználásra kerülnének. A díj a fejlődő országokban a hulladékgazdálkodási infrastruktúra előzetes tőkeköltségeit finanszírozhatja vagy kockáztathatja. Míg az EPR jellemzően a hulladékgazdálkodás működési költségeit fedezi.
A díj egyéb kritikus tevékenységeket is finanszírozhat: az örökölt műanyagszennyezés megtisztításától a fejlődő országokban élő emberek és iparágak igazságos és befogadó átmenetének támogatásáig.
Mindkettő beépíthető a szerződésbe. A díj tekintetében egy rendelkezés rögzítené a nemzeti jog szerint a termelőktől beszedendő díj lényeges jellemzőit; a második a bevételek felhasználására irányulna; egy harmadik pedig a díjbevételeket integrálná a teljes finanszírozási mechanizmusba.
Az EPR esetében egy rendelkezés felszólíthatna minden országot arra, hogy a műanyaghulladékra vonatkozó EPR-t az elfogadott minimális szabványok alapján tartsák fenn. Mindkét esetben a Részes Felek Konferenciája (COP ülések) fontos szerepet játszik a későbbiekben a követelmények és szabványok kidolgozásában.
