Az éghajlatváltozás az étlapokon is meglátszik

176
Az éghajlatváltozás az étlapokon is meglátszik

Az éghajlatváltozás miatt Nagy-Britanniában több étterem is elkezdte úgy átalakítani ételkínálatát, hogy az alapanyagokat szezonálisa, lehetőleg a környék helyi termelőitől szerezzék be.

Sok európai fogyasztó szívesen részesíti előnyben a helyi eredetű élelmiszereket. Nagy-Britanniában ez az arány különösen kiugró, mintegy 70 százalék. Kizárólag szezonális ételeket szolgálnak fel, a friss alapanyagokat pedig maximum 80 kilométeres körzetből szerzik be a Gladwin Brothers londoni étteremlánchoz tartozó vendéglátóhelyeken.

Oliver Gladwin, az egyik tulajdonos hangsúlyozta az éttermek és a termelők közötti együttműködés döntő szerepét:
„Aktívan együttműködünk a gazdákkal, hogy megértsük, milyen kihívásokkal küzdenek. Támogatjuk őket abban, hogy olyan termékeket termeljenek, amelyek nemcsak ízletesek, hanem az éghajlathoz is alkalmazkodnak. Arról van szó, hogy tiszteljük a munkájukat, és biztosítjuk, hogy méltányos díjazásban részesüljenek a kockázatvállalásukért.”

„Az a mód, ahogyan az ipari forradalom óta élelmiszert termesztünk, nemcsak a Földet billentette át több kulcsfontosságú biztonságos működési határon, hanem számos negatív következménye is van – az emberi bélrendszer mikrobáinak elvesztése, a kémiai növényvédőszerek használatával összefüggő krónikus betegségek és az őslakosok tudásának elvesztése” – sorolja a példákat Catherine Chong, klíma-közgazdász.

Hogyan lehet a mezőgazdaság kevésbé környezetkárosító?

A Londontól 60 kilométerre lévő Tangmere gazdaságban korszerű technológiával, környezetbarát módon termesztik a növényeket. Ez a megközelítés a biológiai sokféleséget támogatja az üvegházakban, és a kémiai növényvédő szerek helyett inkább a kártevők természetes ellenségeit használja a növényvédelemben.

Az általuk használt innovatív, ellenőrzött környezetű mezőgazdasági technológiák optimalizálják a termesztési feltételeket, miközben minimalizálják a környezeti hatásokat. Lehetővé teszik a hőmérséklet, a páratartalom és a fény pontos szabályozását, ami nagyobb terméshozamot és jobb minőségű termékeket eredményez.