Energiaárak, erőforráshiány, technológiai váltás, változó fogyasztói elvárások, finanszírozási szempontok és új szabályozási környezet. A vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell. De van különbség aközött, hogy egy vállalat reagál a változásra, vagy képes üzleti előnyt építeni belőle. Hol húzódik ma ez a határ?
Az elmúlt években a fenntarthatóság vállalati megítélése sokat változott. Volt időszak, amikor elsősorban vállalati felelősségvállalásként beszéltünk róla. Később egyre hangsúlyosabbá váltak a vállalások, célok és jelentések. Majd megérkezett a szabályozási és adatszolgáltatási nyomás. Közben azonban történt valami más is.
A fenntarthatóság egyre több ponton találkozott magával az üzlettel.
Az energia ára megjelent a versenyképességben. Az erőforrás-hatékonyság a költségekben. A beszállítói láncok sérülékenysége az üzletmenet folytonosságában. A technológiai beruházások a termelékenységben. A munkavállalók megtartása a teljesítményben. A klíma- és egyéb fenntarthatósági kockázatok pedig egyre inkább a hosszú távú vállalati tervezésben. A kérdés ezért ma már talán nem az, hogy foglalkozzon-e egy vállalat a fenntarthatósággal. Hanem az: Mit tud belőle üzleti előnnyé alakítani?
Költség vagy befektetés? Ez az egyik legfontosabb választóvonal. Egy energiahatékonysági beruházásnak ára van. Egy gyártási technológia korszerűsítésének is. Ahogy költsége van az adatgyűjtésnek, a beszállítói lánc átalakításának, az új kompetenciák megszerzésének vagy a munkavállalók hosszú távú megtartását szolgáló programoknak is. Ha azonban kizárólag az adott év költségét látjuk, könnyen elveszíthetjük a hosszabb távú képet.
Mi a költsége annak, ha nem ruházunk be?
- Mennyibe kerül egy energiaintenzív működés öt év múlva?
- Milyen üzleti kockázatot jelent egy sérülékeny beszállítói lánc?
- Mennyibe kerül a nehezen pótolható tudás elvesztése?
- És mekkora lehetőség marad kihasználatlanul, ha egy versenytárs hamarabb automatizál, hatékonyabban használja az erőforrásait vagy gyorsabban alkalmazkodik egy új piachoz?
A fenntarthatósági döntések jelentős részénél ezért nem a költség és a megtérülés áll egymással szemben. A valódi kérdés sokszor a rövid és a hosszú táv közötti választás. A hatékonyság talán a legkézzelfoghatóbb találkozási pont
Fenntarthatóság és versenyképesség egyik legkevésbé elméleti közös területe a hatékonyság.
- Kevesebb energia ugyanahhoz a teljesítményhez.
- Kevesebb alapanyag ugyanahhoz a termékhez.
- Kevesebb veszteség a logisztikában.
- Jobban tervezhető folyamatok.
- Hosszabb élettartam.
- Pontosabb adat.
- Gyorsabb döntés.
Ezek egyszerre lehetnek fenntarthatósági és üzleti eredmények. Itt válik különösen érdekessé a technológia szerepe is. Az automatizáció, az adatelemzés és a mesterséges intelligencia nem önmagában tesz fenntarthatóbbá egy vállalatot. Akkor válik értékessé, ha segítségével jobban használjuk azt, amink van. Energiát. Anyagot. Időt. Tudást. Emberi kapacitást.
A fenntarthatóság ebből a nézőpontból nem feltétlenül korlátozás. Lehet a jobb működés egyik mércéje. Aki csak reagál, mindig egy lépéssel később érkezik
- A szabályozás változik – alkalmazkodunk.
- Az energia drágul – csökkentjük a fogyasztást.
- Munkaerőhiány van – automatizálunk.
- A fogyasztó mást vár – módosítjuk a kínálatot.
- A beszállítói lánc sérül – alternatívát keresünk.
- Ezek szükséges vállalati reakciók.
De a versenyelőny valószínűleg ott kezdődik, amikor a vállalat nemcsak reagál a már bekövetkezett változásra, hanem előbb felismeri annak üzleti következményeit. Nem azért csökkenti az energiafüggőségét, mert már túl magas a számla, hanem mert stratégiai kockázatként kezeli. Nem azért foglalkozik a munkavállalói tudással, amikor már nincs kit felvenni, hanem mert előre látja, milyen kompetenciákra lesz szüksége. Nem azért kezdi feltérképezni a beszállítói láncot, mert probléma történt, hanem mert tudni akarja, hol sérülékeny.
És nem azért kezdi mérni a fenntarthatósági teljesítményét, mert újabb jelentést kell készítenie, hanem mert jobb döntéseket akar hozni.
A fenntarthatóság akkor válik versenyképességgé, amikor bekerül a döntésbe Ez talán a lényeg. Ha a fenntarthatóság külön projekt marad, könnyű költségként tekinteni rá.
Ha azonban bekerül a beruházási döntésekbe, a pénzügyi tervezésbe, a beszerzésbe, a termékfejlesztésbe, a technológiai stratégiába és az emberi erőforrásokról való gondolkodásba, akkor már a vállalat működésének minőségéről beszélünk.
És itt ismét előkerül a silók kérdése.
- A pénzügy megtérülést keres.
A beszerzés ellátásbiztonságot.
Az operáció hatékonyságot.
A HR megfelelő tudást és embert.
A fenntarthatóság hosszú távú környezeti és társadalmi életképességet. - De a vállalat ugyanaz.
A versenyképesség pedig valószínűleg éppen abból születik, hogy ezeket a szempontokat képes-e egyetlen döntési rendszerben látni.
Korlát vagy üzleti előny?
Talán rosszul tesszük fel a kérdést, ha választani akarunk a fenntarthatóság és a versenyképesség között. Egy olyan gazdasági környezetben, ahol az energia, az erőforrások, a technológia, a finanszírozás, az ember és a szabályozás egyszerre változik, a hosszú távon fenntarthatatlan működés maga is versenyképességi kockázattá válhat.
A következő évek nyertesei ezért nem feltétlenül azok a vállalatok lesznek, amelyek a legtöbb fenntarthatósági vállalást teszik. Hanem azok, amelyek képesek felismerni:
hol találkozik a fenntarthatóság az üzleti érdekkel – és időben cselekednek.
„A versenyelőny ott kezdődhet, ahol a vállalat már nem csak reagál a változásra, hanem előbb felismeri annak üzleti következményeit.”
A kérdést továbbvisszük A 21. CSR Hungary Summiton ugyanezt a dilemmát vállalati oldalról is körbejárjuk: FENNTARTHATÓ VERSENYKÉPESSÉG – Korlát vagy üzleti előny? A kérdés nem az lesz, hogy fontos-e a fenntarthatóság. Hanem az, hogy hol jelenik meg már ma mérhető üzleti értékként, milyen beruházások térülnek meg, mit vár a finanszírozó, mit érzékel a fogyasztó, és mely döntések határozhatják meg egy vállalat 2030-as versenyképességét.
Mert a változásra reagálni szükséges. Előnyt építeni belőle: vezetői döntés.
