ÚÚjabb szintet ért el a fenntarthatóságot célzó tudatos vízgazdálkodás területén a BorsodChem Zrt. A vállalat kazincbarcikai telephelyének összes jelentős be- és kiáramló vízmozgását feltérképezte és mérhetővé tette annak érdekében, hogy meghatározza, hol van lehetőség a vízhasználat optimalizálására. A vízmérleg-rendszer alapvető része a vállalat hosszú távú víztakarékossági programjának
Az Auchan a felelős termelőkkel való kapcsolatra alapozva, hozta létre a Gazdától az asztalig programját. A programba bekerülő partnereknek egyszerre több kritériumnak kell megfelelniük, az állati takarmányozási módszerektől kezdve, a növényvédőszer és antibiotikum használaton keresztül a víz- és energiagazdálkodásig azért, hogy a fogyasztók asztalára felelős forrásból származó élelmiszerek kerülhessenek.
A Daniella Villamosság CSR stratégiájának egyik legfontosabb pillére a műszaki tudás fejlesztése és a fiatalok felkészítése a jövő kihívásaira.
A vállalat elkötelezett abban, hogy támogassa a technológiai területeken folyó utánpótlás-nevelést, ezáltal hozzájárulva a magyar gazdaság fejlődéséhez. Ennek érdekében 2022-ben létrehozta a Daniella Villamosság Talentum Alapítványt, amelynek célja a műszaki oktatás, kutatás és fejlesztés támogatása.
Egy sikeres sorozat folytatásaként immár hatodszor hirdettek győzteseket a Knorr-Bremse Budapest Robotika Szakkör pályázatán. A nyertes iskolák 15-15 programozható robotot kapnak – a hozzájuk tartozó tananyaggal együtt – a pályázat kiírójától, hogy a legfejlettebb eszközökkel, élményszerű formában adhassák át a logikus gondolkodást és a programozást megalapozó ismereteket a ma diákjainak, akikből a holnap mérnökei lesznek.
a Wanhua BorsodChem képviselője vehette át a HIPANemzeti Befektetési Ügynökség Év Befektetője gáláján a Wanhua Chemical Csoportnak odaítélt idei Befektetői életműdíjat.
Hogyan teszi versenyképesebbé a szennyvíz és kávékapszulák újrahasznosítása, valamint fermentált oldószerek használata az agráriumot
csrhungary -
Tizedszer hirdették ki a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A kezdeményezés célja, hogy segítse a mezőgazdaság egészségesen fenntartható, hosszútávú fejlődésével foglalkozó agrár hallgatók munkáját.
Az Auchan Magyarország összesen 1 milliárd 10 millió forint értékben nyújtott különböző jellegű támogatást a magyar társadalom egyes csoportjainak 2024-ben. Ezek döntő része mentett élelmiszer adományból származott, de jelentős volt a karitatív és edukáció
Több mint tizenhétezer szavazat érkezett az első országos gyermekegészségügyi szakdolgozói díjra
csrhungary -
A több, mint 17000 online leadott szavazatból a legtöbb voksot Korcsmárné Nagy Ágnes kapta, aki amellett, hogy hatgyermekes édesanya, csecsemő- és gyermekápolóként a Zala vármegyei Szent Rafael Kórház Újszülött osztályán segíti a szülőket a gyermekek világrajövetelénél és az első napjaikban.
A Decathlon ‘Sportból a legtöbbet’ pályázati programja az elmúlt tíz évben, összesen 92 alap-és középfokú oktatási intézmény tornaterem és sportpálya felújítását támogatta, mintegy 412 millió Ft értékben. A vállalat célja, hogy az iskolák infrastrukturális lehetőségei szélesedjenek, ezáltal még több gyermek sportolhasson megfelelő környezetben.
Újabb napelemes rendszerek csatlakoztatására ad lehetőséget és az ellátásbiztonságot is növeli új energiatárolójával az E.ON Hungária Csoport.













