Miért nem látszik a szmogtól a kínai főváros?

804
Szmog Kínában
Szmog Kínában

A 20 milliós kínai főváros levegőszennyezettsége a megengedett szint 36 szorosa. A megfelelő jogi szabályozás hiányának következménye a rendkívüli kínai környezetszennyezés, ami ellen évtizedekkel ezelőtt kellett volna tenni – nyilatkozta a South China Morning Postnak a kínai környezetvédelmi ügynökség korábbi vezetője.

Csü Kö-ping – aki az ország leghíresebb környezetvédelmi szakembere és 1970 óta kíséri figyelemmel a környezetvédelmi politika alakulását – a hongkongi lapnak úgy fogalmazott: Kínának harminc-negyven évvel ezelőtt volt esélye arra, hogy a környezet jelenleg tapasztalható méretű romlásának elejét vegye. A jogszabályoknál ugyanakkor mindig is fontosabb volt a döntéshozók érdeke az országban. Az előírások betartásának ellenőrzése így sosem működött igazán, megengedve az egyes kormányoknak, hogy a környezetvédelmi szabályokat figyelmen kívül hagyja.

Csü szerint az elmúlt negyven év környezetvédelmi törekvéseit nem lehet teljes mértékben elhibázottnak nevezni, ugyanakkor az ország vezetői korántsem tettek eleget a gazdasági növekedés környezeti korlátok között tartása és a környezetszennyezés elkerülése érdekében.

Több mint három évtized, a városiasodás és iparosodás által kiváltott növekvő mértékű ipari szennyezése során Kína súlyos “hitelállományt” halmozott fel a környezettel szemben, amelyet vissza kell majd fizetnie – fogalmazott Csü.

A szakember szerint az elmúlt harminc évben három súlyos környezetszennyezési hullám volt tapasztalható az országban. Az első 1984 körül kezdődött, mikor a vidéki mezőgazdasági üzemek kezdtek virágzásba. Ezt követte az 1990-es évek elején a Teng Hsziao-ping fejlesztési programja által beindult infrastrukturális és ipari projektek következtében elszaladó szennyezés. Tíz évvel ezelőtt pedig a Hu Csin-tao jelenlegi államfő hivatalba lépése után kezdődő energiaintenzív, nehézipari ágazatok terjeszkedése és fejlődése volt az utolsó löket ahhoz, hogy Kína a világ legnagyobb szennyezőjévé vált.

Forrás: MTI