Nagyvállalatoktól élelmiszerfelajánlások rászoruló családoknak

637

 

Sok rászoruló családnak jelentenek segítséget azok az élelmiszerfelajánlások, amelyek a nagyvállalatoktól érkeznek be, amelyek a kormány által indított Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő (NÉV) programból támogatást igényeltek és ezért vállalták, hogy termékeikből a Karitatív Tanács szervezeti tagjainak adományoznak – mondta az agárminiszter csütörtökön Budapesten.

A tanácsnak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is tagja, amelynek központi raktárát tekintette meg Nagy István. Az agrárminiszter újságíróknak elmondta: az itt található élelmiszerek, adományok a nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalását mutatják.

Gazdaságvédelmi akcióterv: NÉV program

Közölte, az Agrárminisztérium a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként dolgozta ki a 25 milliárd forintos keretösszeggel rendelkező NÉV programot, amelynek célja, hogy Magyarországon továbbra is stabil legyen az élelmiszerellátás, megerősödjenek a termelési kapacitások és a munkahelyek védelme is.

Ezért a NÉV programból az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások a foglalkoztatottak száma alapján pályázhattak, 8 milliárd forintos keret állt rendelkezésre. A támogatás lehetőségét a nagyvállalatok számára is megnyitották, viszont tőlük segítséget vártak cserébe: esetükben a pozitív elbírálás feltétele volt, hogy adományozzanak termékeikből a rászorulóknak, legalább a támogatási összeg 10 százalékának megfelelő értékben.

Erkölcsi kötelességünk ugyanis segíteni azokon, akik szükséget szenvednek. Nemcsak a nagyvállalatok, hanem mindannyian, és nemcsak az ünnep idején, hanem egész évben tehetünk azért, hogy minden nélkülözőnek egy kicsivel szebb legyen a karácsony és szebb legyen az év minden napja” – fogalmazott a miniszter.

Az AM tájékoztatása szerint a Karitatív Tanácsnak a szervezeti tagja még a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt is.

Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke elmondta, éves szinten 250 ezer nélkülözőnek próbálnak segíteni. Ebben a munkában nagy segítséget jelent a kormány válságkezelő programja, amelyben megvalósul az állami, a vállalati és a civil szféra hármas együttműködése.

A programban eddig 26 élelmiszeripari vállalat kereste meg az Élelmiszerbankot és több mint 100 millió forint értékű élelmiszeradományt ajánlottak fel a szervezet számára. Az adományok egy részét már kiosztották, egy része még itt van a raktárban, egy részét pedig január és március között osztják majd ki a rászorulóknak.

Éder Tamás, a Bonafarm Csoport vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, hogy a vállalatcsoport cégei – a Pick Szeged Zrt., a Sole-Mizo Zrt., a Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. – vállalták, hogy a következő 2-3 hónapban összességében csaknem 20 millió forint értékben adományoznak termékeket az Élelmiszerbanknak, ezzel segítik a nehéz helyzetbe került embereket.