
Az utóbbi években egyre inkább fókuszba került a vállalatoknál a munkahelyi jóllét. A cégek egyre többet fektettek a humán erőforrások megőrzésére. Egyre ismertebb a wellbeing rendszere. Azonban egyre inkább az tapasztalható, hogy romlik a munkavállalól mentális egészsége. Kiégtek az európai munkavállalók… Mit lehet tenni ellene?
Harminc ország munkavállalóinak csaknem fele állítja, hogy túl nagy rajta a nyomás: 34 százalékuk úgy érzi, munkáját nem ismerik el, és 16 százalékuk szerint a munkahelyén erőszak vagy szóbeli zaklatás éri – derül ki az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség által közzétett felméréséből.
Noha a vállalatok az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektetnek a jóllétre, a nyomás alig enyhül. Ausztrál kutatók az év elején azonosítottak egy „uralkodó paradoxont”:az országok és a cégek minden korábbinál többet fektetnek a mentális jóllétbe, a dolgozók mentális egészsége mégis romlik.Különösen a covid világjárvány után tapasztaltuk meg, mennyire megugrott a mentális problémákkal küzdők száma. Ez egyébként többek között a megövekedett öngyilkosságok számában is megnyilvánul.
Az európai vállalatok 2023-ban mintegy 19,6 milliárd dollárt (16,9 milliárd eurót) költöttek munkahelyi jólléti programokra, a mindfulness- és stresszkezelő kezdeményezésektől az egyéni mentális egészségfejlesztő coachingig. Ez ma már az európai munkavállalók körülbelül 29 százaléka számára elérhetők ezek.
A kutatások ugyanakkor arra utalnak, hogy ezek a programok gyakran nem kezelik a pszichoszociális kockázatokként ismert strukturális problémákat: a munkaterhelést, a hosszú munkaidőt, a bizonytalan foglalkoztatást, az elismerés hiányát és a zaklatást, nem is beszélve a munkát alapjaiban átformáló gazdasági és technológiai változásokról.
A szakértők szerint a munkavállalók jóllétének biztosítása hosszú távú, átfogó cél kell legyen, nem pedig egy ad hoc program, amelyet a vállalat HR-csapata tervez, vagy egy vezető személyes nézetei határoznak meg.
A toborzáshoz, az előléptetésekhez, a teljesítményértékeléshez, a vezetési stílushoz, a kommunikációhoz és az erőforrásokhoz való céges hozzáállás mind formálja a dolgozók tapasztalatait, és mind lehetőség arra, hogy mentálisan egészségesebb munkahelyek szülessenek.
A TELUS Health egészségügyi technológiai cég jelentése szerint azok a vezetők, akik mentálisan egészséges és produktív csapatokat irányítanak, általában öt közös jellemzővel bírnak: őszintén törődnek a munkatársak jóllétével; csapatközpontú szemléletük elkerüli az egészségtelen versengést; inkluzívak; határozottak; és képesek a napi feladatokon túlmutató közös célt adni.
Melyek lehetnek a megoldások? Egyes vállalatok szélesebb körű reformokkal is kísérleteznek. Az Egyesült Királyságban, Németországban, Írországban és Izlandon cégek próbálkoztak a négynapos munkahéttel. Az első vizsgálatok szerint ez segíthet csökkenteni a kiégés kockázatát, és javíthatja az általános egészségi állapotot. Azonban sok munkaadó még mindig vonakodik foglalkozni a munkahelyi pszichoszociális kockázatokkal.











