Adományt gyűjt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a menekültek javára

1002
Máltai Szeretetszolgálat: segítség menekülteknek
Máltai Szeretetszolgálat: segítség menekülteknek

Az Ukrajnában zajló háború elől menekülő, és annak következményeitől szenvedő emberek támogatását kéri felhívásában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya és a köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita, a szervezet jószolgálati nagykövete.

A felhívásban Kozma Imre atya úgy fogalmaz:
“A segítségnyújtásból nem maradhatunk ki. Életeket szeretnénk menteni. Aki ebben az életmentő programban segíteni kíván, ne mulassza el!”



 A karitatív szervezet alapítója és vezetője elmondta, hogy a szeretetszolgálat támogatja az Ukrajnában maradt, bajban lévő embereket, ugyanakkor felkészült az ideérkezők fogadására is.

 A felhíváshoz Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a szervezet jószolgálati nagykövete is csatlakozott.
Azt kérte, aki teheti, csatlakozzon az otthonukat elhagyni kényszerülő emberek megsegítéséhez azzal, hogy támogatja a Máltai Szeretetszolgálat humanitárius programjait.

Ismertetik, a máltai szervezet az Ukrajnában kialakult válsághelyzetre tekintettel meghirdetett humanitárius akcióinak támogatására gyűjtést indított.

Aki segíteni szeretne, az adomanyozz.hu oldalon online átutalással, vagy a 1350-es adományvonal hívásával megteheti. Közvetlen átutalásokat a 11784009-20200776 számú számlán, külföldről (euróban) érkező befizetést a 11763842-00104881 számlaszámra (IBAN: HU34 1176 3842 00104881 0000 0000 Swift kód: OTPVHUHB) fogadja a Szeretetszolgálat.
Aki egyéb felajánlást tenne, vagy kapcsolatba szeretne lépni a Szeretetszolgálat illetékeseivel, a karpataljaert@maltai.hu e-mail címre írhat.