A Daniella Villamosság az UNICEF-fel együtt segít a rászorulókon

80
Adományozás
Adományozás

Idén 30 éves fennállását ünneplő Daniella Villamosság nemes ügyet támogattak már anyagi és tárgyi adományokkal, de gyakran nyújtanak szakmai segítséget is. Ezúttal az UNICEF-fel együttműködve segítenek azoknak a rászoruló és szükségben szenvedő gyerekeknek, akik – többek között a szomszédos háborús helyzet okán is – bajba kerültek és támogatásra szorulnak.

Az idén 30 éves fennállását ünneplő Daniella Villamosság működésének mindig is központi eleme volt az ember tisztelete, és a családias működésből fakadó összetartás, összefogás – nem csupán az üzleti célok eléréséért, de a jó ügyért is. Így számos jótékonysági program zárult már sikerrel.

A nemes célok összekötnek

2022. február 24-e óta 2,2 millió gyermek kényszerült otthona elhagyására a szomszédos országból, és 3 millió gyermek él Ukrajnában belső menekültként. A Daniella Villamosság éppen ezért legújabb jótékonysági programját az UNICEF-fel közösen álmodta meg, hiszen a szervezet több száz országban küzd a gyermekek jólétéért.

„Az elmúlt 30 évben cégünk a folyamatos megújulásnak és partnerközpontú működésének köszönhetően sikeresen fejlődött, mára piacvezető a hazai villamossági piacon. Ez talán annak is köszönhető, hogy a Daniella Villamosság életében mindig is központi tényező volt az ember tisztelete, hiszen mindig megértéssel, tisztelettel fordultunk vevőink, partnereink, kollégáink felé. E küldetésünkkel összhangban számos alkalommal valósítottunk meg jótékonysági akciókat is – együttműködve környezetünkben több szervezettel. Az elmúlt időszak eseményei arra sarkalltak minket, hogy felelős nagyvállalatként még nagyobb figyelmet fordítsunk ezen irányú törekvéseinkre. A Daniella Villamosság Talentum Alapítvány is a fiatal szakemberek képzését és piacra segítését hivatott támogatni, de úgy éreztük, hogy a jövő generációiért szeretnénk még többet tenni. Ebben külön öröm és megtiszteltetés, hogy egy olyan nagy múltú és kiterjedt szervezettel dolgozhatunk együtt, mint az UNICEF.” – mondta el Hadnagy Ernő, a Daniella Kereskedelmi Kft. ügyvezetője.

Ha önzetlenül adunk, tágasabbá válik a világ

A Magyarországon 45 éve működő gyermekjogi szervezet, az UNICEF mindig ott segít, ahol erre a legnagyobb szükség mutatkozik. A szervezet munkája most különösen fontos Ukrajnában, mivel az országot ért támadások elképesztő mértékben veszélyeztetik a civil lakosságot: nők és gyermekek milliói élnek közvetlen életveszélyben. 

 „Az UNICEF küldetése világszerte a nehéz sorsú, háborúktól, természeti katasztrófáktól, éhínségtől, járványoktól, gazdasági és társadalmi válságoktól sújtott gyerekek támogatása, minden gyerek legfőbb érdekeinek képviselete. Munkatársaink a világ több mint 190 országában dolgoznak a legkiszolgáltatottabbakért, de az ukrajnai háború áldozatainak segítése ezen belül is az egyik legkiemeltebb feladatunk jelenleg – hangsúlyozza Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az ENSZ gyerekvédelmi szervezeteként életbevágó tevékenységet végzünk – de ez csak úgy lehetséges, ha a társadalom és az üzleti élet tudatos, felelőségteljes tagjai támogatnak minket benne. Ezért vagyunk hálásak az olyan cégeknek, amelyek – mint a Daniella Villamosság– nagylelkű adományukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a lehető legmagasabb emberi és szakmai színvonalon végezhessük a munkánkat. A kiállásuk példamutató, ezúton is szeretnénk megköszönni a segítségüket.” 

Az UNICEF több mint 100 országban végez humanitárius munkát a gyermekekért. 2022-ben is példaértékű a szervezet magyarországi irodájának munkája, amely többek között az Ukrajnában élő hátrányos helyzetű gyerekeknek is segít a háború idején. Támogatják az egészségügyi szolgáltatásokat, az élelmezést, a tiszta vízhez való hozzáférést, az immunizációt, az oktatást, a gyermekek és családjaik védelmét. Az UNICEF ezúttal a Daniella Villamossággal karöltve dolgozik azon, hogy a felajánlások segítségével védelemben és biztonságban éljenek a nehéz helyzetbe került gyermekek.

Az adománygyűjtés az a szikra, amely elindítja a változást

Az együttműködés keretein belül első körben a Daniella Villamosság egy hónapos jótékonysági sajtó- és közösségi médiakampányt indít augusztusban, továbbá anyagi jellegű felajánlást tesz, melynek alapját az 1 hónapon belül rögzített B2B rendelési sorok száma, tehát az üzleti partnerei által generált teljes bevétele adja. A várhatóan több milliós befolyt összeget a nagyvállalat saját erőforrásából megduplázza a gyermekek támogatása céljából. Emellett a cég mind a 31 telephelyén UNICEF gyűjtőpontokat alakít ki, ahol további anyagi támogatások felajánlását teszi lehetővé. A Daniella Villamosság a gyűjtőpontokat a Waze applikáción keresztül is láthatóvá teszi, így a lehetőség akár több hónapon keresztül is rendelkezésre áll. A Daniella Kft. kezdeményezéséhez akár partnercégek is kapcsolódhatnak, így a támogatás mértéke még nagyobb arányú lehet.