Ünnepélyes keretek között adták át az idei Önként jöttem Díjat

236
ÖNKÉNT JÖTTEM díjátadó
Önként jöttem Díjátadó

2023-ban az Önként Jöttem díj nyertese a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány lett. Varga Gábor, a szervezet elnöke a díjat december 5-én, az Önkéntesség Világnapján vette át.

November 20-ig csaknem 6 ezer szavazat érkezett a csalad.hu oldalon a négy jelöltre. Végül a legtöbb támogató szavazatot a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány kapta.

A szervezet története 2014-ben kezdődött, amikor egy halmozottan sérült kisfiát egyedül nevelő édesapa elhatározta, hogy a hasonló nehézségekkel küzdő gyermekeknek és szüleiknek programokat, rendezvényeket szervez, és számukra közösséget teremt.

Az elmúlt években több mint 150 önkéntes segítette az Alapítvány munkáját. 2019 novemberében elindult a Fellegvár Napközi, ahol jelenleg tíz súlyosan halmozottan sérült gyermekről gondoskodnak, valamint komplex mozgás- és gyógypedagógiai fejlesztéseket is biztosítanak számukra szakemberek segítségével. További információ: Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány

„Köszönjük mindenkinek, aki szavazatával minket támogatott! Úgy gondolom, ez a díj hatalmas elismerése munkánknak! Köszönöm az önkénteseinknek, akik segítették felépíteni az intézményünket és programjainkban aktívan részt vettek. Ez a díj Mindenkié, aki bármilyen formában is mellettünk állt az elmúlt években” – mondta Varga Gábor, a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány elnöke.

„Nagy öröm számomra, hogy az önkéntesség ennyi embert megmozgat. Az idei négy jelölt hiánypótló tevékenységet végez. Köszönöm nekik a munkájukat, gratulálok a jelölti státuszhoz, kiemelten pedig az Önként Jöttem díj 2023 nyertesének, a Fellegajtó Nyitogatók Alapítványnak. További sok sikert kívánok a tevékenységükhöz!” – hangsúlyozta  a díjátadón Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára.

A Családbarát Magyarország Központ nevében Szuromi-Kovács Ágnes ügyvezető gratulációját fejezte ki a jelölt szervezetek felé és, hogy a díj jelöltjeire, így a Balatonszemesi Adománybankra, a Fellegajtó Nyitogatók felidézte Alapítványra, a Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesületére és a TündérPakk Alapítványra összesen mintegy 6 ezer szavazat érkezett. „Az Önként Jöttem díjnak két nagy értéke van: egyrészt lehetőséget ad arra, hogy elismerjük azokat, akik bármilyen anyagi elismerés nélkül, önzetlen módon segítenek másoknak, másrészt ezzel is népszerűsítjük az önkéntes munkát.”

A 2016-ban a Családbarát Magyarország Központ által alapított Önként Jöttem díjat minden évben olyan szervezet nyerheti el, amely legalább egy éven át, ingyenesen végzett valamilyen társadalmilag hasznos tevékenységet és hozzájárult az önkéntesség kultúrájának előmozdításához.