
23 százalékkal növelte első féléves eladásait a Lego. A dán játékgyártó bevétele meghaladta a 14 milliárd koronát, a nettó nyeresége 3,5 milliárd korona volt, ami 838 millió koronával több, mint egy évvel korábban. A sikert főleg az új Jurassic World és az Elfek sorozatnak köszönheti, de a Lego Ninjago és a Star Wars figurák eladásai is jelentősek.
Tavaly a Lego Kaland aratott hatalmas sikert, a márka utána szárnyra kapott és megelőzte még a Ferrarit is.
A vállalat pénzügyi vezetője elmondta, hogy a gyenge euró és dán korona legalább 5 százalékot hozzáadott a profitnövekedéshez, ám ha csak 18 százalékkal számolják a növekedést, azzal is nagyon elégedettek lehetnek.
A Lego eladásait tekintve rekord növekedést ért el Ázsiában. A piac fellendítésére sokat fordítottak, ezzel csökkentve európai és észak-amerikai függőségüket. A dán vállalat még idén megnyitja kínai gyárát is.
Emellett új alapanyagot keres a jelenlegi, műanyag alapú játékok gyártásához. A cég lecserélné a petrolkémiai, azaz kőolajszármazékokból készített építőkockáit valamilyen fenntartható módon előállított, környezetbarát anyagra. E tervét 2030-ig akarja megvalósítani.
A Lego jelenleg a világ legnagyobb játékgyártója, megelőzve a Mattelt és a Hasbrot.