Játékfüggőség elleni program

809

Bővíti és további 12 iskolára terjeszti ki a játékfüggőség elleni közös programját az Ökumenikus Segélyszervezet és a Szerencsejáték Zrt.

   A két szervezet (Szerencsejáték Zrt. és az Ökumenikus Segélyszervezet) a Játék határokkal elnevezésű, 2012 óta tartó programról elhangzott: az előző tanévben 12 oktatási intézményben tartottak prevenciós foglalkozásokat,
2019-ben pedig az a cél, hogy megduplázzák a részt vevő intézmények számát, vagyis további 12 iskolába jussanak el.

A szakemberek rendhagyó osztályfőnöki órákat tartanak a játékfüggőségről, és élményt adó klubfoglalkozások is lesznek az általános- és középiskolás diákoknak.
Emellett elindítják az akkreditált továbbképzést, amelyen pedagógusokat fognak képezni, hogy a saját iskolájukban lássanak el prevenciós tevékenységet.
    
Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, a programmal a játékfüggőség okait kezelik, és nagy hangsúlyt helyeznek a megelőzésre is



Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy felelős játékszervezőként elkötelezettek a program folytatása mellett. Mint mondta, a szerencsejáték elsősorban szórakozás, de amikor már játékfüggőségről, szenvedélyről van szó, szükség van a “Játék határokkal” programhoz hasonló, a kezelésre és megelőzésre koncentráló segítségnyújtásra.

Rácsok Balázs, a segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója közölte: a program indulása óta 1700 gyermeket tudtak elérni, egy-egy tanéven keresztül. Hozzátette: a programban ingyenes csoportfoglalkozásokat is tartanak a függőknek és hozzátartozóiknak, ezeken 2012 óta 680 családtag és szenvedélybeteg vett részt; 2017-ben létrejött az információs pontok hálózata, amely hét helyszínen – Budapest, Debrecen, Miskolc, Kaposvár, Orosháza, Sopron, Szolnok – nyújt segítséget: a szerencsejátékfüggők az információs pontokon tájékozódhatnak a probléma kezelésében kompetens intézményekről, szervezetekről, ellátóhelyekről.

Elmondta, a bevált módszer mentén “mennek tovább”, az idén további 12 iskolában folytatják a programot; a közép-magyarországi régió általános és középiskolái pályázhatnak a programban való részvételre.

Forrás: MTI