Programozható robotokkal a jövő mérnökeiért

400
Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft: Robotika szakkör pályázat
Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft: Robotika szakkör pályázat

Negyedik alkalommal hirdette meg a Robotika Szakkör elnevezésű pályázatát a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A kezdeményezés révén újabb három általános iskola kaphatott egyenként 13 programozható robotot és egy egész évet átfogó tananyagot. Az idei évben a XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola, a XXIII. kerületi Grassalkovich Antal Általános iskola, valamint a dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola képviselői vehették át ünnepélyes keretek között a diákokat értékes tudáshoz segítő adományt.

A Robotika Szakkör lényege, hogy az általános iskolások a robotok programozásán keresztül olyan gondolkodásmódot, kulcskompetenciákat, problémamegoldó készségeket sajátíthatnak el, amelyet kamatoztatni tudnak a digitalizált világban és a jövőben a munkaerőpiacon is. Emellett fontos célja a programnak az is, hogy a gyerekek már korán megismerhessék az algoritmikus gondolkodásmód és a mérnöki szemlélet alapjait. A programban részt vevők fele-fele arányban lányok és fiúk, így a Robotika Szakkör – a vállalat szándékai és a tapasztalatok szerint – hatékony eszköz az esélyegyenlőség támogatására, illetve a tudományos pályákkal kapcsolatos sztereotípiák oldására is.

A Knorr-Bremse Budapest nagy figyelmet fordít arra, hogy Local Care elnevezésű vállalati felelősségvállalási programjával tevőlegesen is hozzájáruljon a helyi közösségek segítéséhez. A Local Care szerves része a Robotika Szakkör is, amelynek alapjait a piacvezető vasúti fékrendszereket fejlesztő és -gyártó vállalat elektronikai fejlesztési csoportvezetője, Tarnai György dolgozta ki.

A pályázatra az iskolákat a Knorr-Bremse Budapest munkatársai nevezik, és ők a vállalat nagykövetei is az oktatási intézményeknél. A program a kezdetektől rendkívüli népszerűségnek örvend: egyre többen felismerik a szakkör fontosságát, amit jól bizonyít, hogy idén az elmúlt évekhez képest is jóval több, összesen 53 pályázat érkezett be. Közülük azok az iskolák kerültek a nyertesek közé, amelyek a legtöbb jelölést kapták.

Az elmúlt négy évben összesen kilenc iskola több, mint 250 diákja vehetett részt Robotika programban, szeptemberben pedig újabb, közel száz tanuló ismerkedhet meg a robotok világával. Az eddigi visszajelzések alapján a szülők úgy látják, hogy a szakkörrel a gyermekük versenyképes tudásra tehet szert, a diákok pedig azért szeretik, mert elbűvöli őket a robotok világa és a megszerzett képesség, amellyel a szerkezeteket irányíthatják.

Veres László, a Knorr-Bremse Budapest ügyvezetője hangsúlyozta:
„Piacvezető vasúti fékrendszerfejlesztő és -gyártó vállalatként a lehető legjobb döntést hozzuk akkor, amikor a Robotika Szakkörrel a jövőbe, az informatikába fektetünk. A kulcs a közös fejlődés: akkor lehetünk sikeresek, ha jól képzett szakemberek gyarapítják munkájukkal, tudásukkal a vállalatot. A fiatalok és a Knorr-Bremse fejlődése pedig a tantermekben kezdődik el, ebben a folyamatban is az élen akarunk járni, ezért minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy innovatív jövőt építsünk.”

Weinber Róbertné, Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója azt emelte ki:

“Fogékony, egymásra figyelő fiatalokat nevelésére törekszenek, akik alkalmazkodni tudnak a társadalmi, gazdasági változásokhoz, sikeres, boldog felnőttekké válva. Mindehhez olyan kulcsképességeket kell elsajátítaniuk, amelyek alkalmassá teszik őket a folyamatos önfejlesztésre. Ebben is nagy segítség számukra a Robotika Szakkör, mert a digitális világ ismerete ma már nélkülözhetetlen a személyes fejlődéshez.”

CSR HUNGARY DÍJ 2023-LÉGY AZ ÜZLETI KÍVÁLÓSÁG SZINONIMÁJA!
2023-ban is lehet pályázni a Magyar Üzleti Felelősség Díjára, a CSR Hungary Díjra. A Program hatékony, elismert platformmá vált a legjobb gyakorlatok megosztására, a benchmarkingra és az egymástól való tanulásra. A szakmai hátteret a 2006-ban megalapított CSR Hungary, Magyarország vezető vállalati felelősség és fenntarthatóság vezető fóruma biztosítja.
A pályázati struktúra önkéntes védjegyhasználati rendszerrel támogatja a Magyarországon működő vállalkozások hiteles vállalati felelősség menedzsment rendszerét.
Regisztrációs folyamat befejezésének a határideje: 2023. június 08.
Pályázati anyagok leadási határideje: 2023. június 15.
KATTINTS A RÉSZELETEKHEZ ÉS REGISZTRÁCIÓHOZ!