Legalább 40 százalékban nőket akar látni a nagy cégek felsővezetésében az EU

359
Női vezetők számának emelése
Női vezetők számának emelése

Kötelező nemi kvóta bevezetéséről döntött az Európai Parlament és az Európai Tanács. Az új szerint így a nagyobb cégek felsővezetésében legalább 40 szabályra kell emelni a nők arányát. A tagországoknak két éve van rá, hogy nemzeti jogrendjükbe beillesszék a direktívát, a vállalatoknak pedig 2026 júniusáig kell alkalmazni az új szabályokhoz. Ha ez nem sikerül, büntetést kapnak.

Német és francia közbenjárásra június hetedikén sikerült megállapodásra jutni az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak a nagyvállalatok vezetőségében tapasztalható nemi egyenlőtlenség kérdésében. 

A megállapodás értelmében 2026 közepéig mind a 27 éves tagállamban legalább 40 százalékra kell emelni a nem-végrehajtó igazgatótanácsban a nők arányát. Ha ez nem felel meg, akkor a cég végrehajtási jogkörrel is felruházott igazgatónak kell legalább 33 százalékban nőnek lennie. Azok a cégek, ahol az előírást nem alkalmazzák, büntetésre számíthatnak. Az igazgatói kinevezéseket pedig, amelyek nincsenek összhangban a meghatározott kvótákkal, semmissé tehetik.

“A nem diverzitás nem csupán a fairségről, hanem a növekedésről és az innovációról szól. Az üzlet érdeke is legyen, hogy több nő legyen a vezetőségben” – olvasható Ursula von der Leyen, az Európai elnökének Bizottság közleményében. – “Rengeteg olyan nő van, akik alkalmasak, kvalifikáltak a vezető pozíciókra: a cégeknek csupán meg kell találni őket.

Országonként nagyon eltérő a kép

A 2021-es átlagot nézve feltűnik, hogy az igazgatótanácsokban a nők aránya 30,6 százalékos volt, ami nem is rossznak – országonkénti lebontásban azonban már nagyon más a kép. Van ahol több mint 45 százalék volt a nők aránya a cégek döntéshozó testületében, addig Cipruson Franciaországban hasonló arányban alig 8,5 százalék volt.

Franciaország még 2011-ben vezette be – ám csak 2017-ben emelte jogerőre – azt a törvényi előírást, ami a cégek vezetőjének legalább 40 százalékban nőkből kell állnia. A lépés eredményeként ma Franciaországban az egyetlen olyan tagállam, ahol országos átlagban még túl is szárnyalják a negyvenes utolsó célt: az Európai Nemi Egyenlőségi Központ adatai szerint ez az arány jelenleg 45 százalék . 

Őket Olaszország, Hollandia, Svédország, Belgium és Németország követi: náluk átlagban 36 és 38,8 százalék közötti a nők aránya a felsővezetésben. 

A sor végén Magyarország, Észtország és Ciprus áll, ahol még tíz százalékot sem éri el ugyanaz az arány. 

Mi fog változni?

A “Nők a felsővezetésben” direktíva legalább 250 főt foglalkoztató vállalatokra vonatkozik. A kötelező kvóta mellett az is, hogy a vállalatok átfogó felvételi és kiválasztási eljárásban keressék meg leendő alkalmazottaikat.  

A vállalatok éves szinten kell majd beszámolniuk róla, hogyan alakul a felsővezetésben a nemek aránya. Ha nem érik el a kitűzött célokat, be kell mutatniuk, hogyan kívánják azokat a következő években megvalósítani.

Ezek összesen két évük van rá, hogy a direktívát beillesszék nemzeti jogrendjükbe. A vállalatoknak több időt biztosítanak: nekik 2026 június végéig van idejük, hogy elérjék a kitűzött célt. Ha ez nem valósul meg, arányos büntetésre számíthatnak – ez lehet pénzbírság, de akár a kifogásolt pozíciók újbóli meghirdetésére kötelezés is. 

Kötelező lesz publikálni azoknak a cégeknek a számát, akik elérték a kitűzött célokat – ez egyrészt az átláthatóság, másrészt az indirekt nyomásgyakorlás miatt fontos.

CSR NEXT ( (vállalati fenntarthatóság és felelősség képzési program) INDUL ÚJRA
CSR Next Képzési Program CSR/vállalati fenntarthatóság és felelősség képzés az alapoktól a specifikus területekig. Az egymásra épülő CSR képzési program keretén belül a résztvevők a CSR és a fenntarthatóság számos elméleti és gyakorlati területével ismerkedhetnek meg. Hazai vonatkozásban és nemzetközi kitekintésben. Gazdasági döntéshozók, közintézmények, intézmények számára.
Hasznos azok számára, akik a CSR-pályafutást kezdik, vagy akár azok számára is, akik frissíteni akarják tudásukat a CSR és a fenntarthatóság legújabb szempontjairól.
CSR koordinátor (2023.01.12-ig!) és CSR menedzser képzés indul.
KATTINTS A RÉSZLETEKHEZ!