2014-ben a Hallatlan videós jelnyelvi tolmácsszolgálat nyert a CSR Hungary Díj Sokszínűség-esélyegyenlőség kategóriában.
Még több információt kértünk a Programmal kapcsolatban Zolnai Emesétől, a Vodafone Magyarország vállalati felelősségvállalási szakértőjétől.
lsősorban a vállalkozások digitalizációs felkészültségétől függött működésük a vészhelyzet alatt. A koronavírus-járvány alatt a magyar kis- és közepes vállalkozások 31 százaléka működött zavartalanul, 69 százalékuk azonban nehéz helyzetbe került, a vállalkozások életképességét elsősorban a digitalizációs felkészültségük határozta meg é
z Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársainak a Tungsram 5 millió forint értékben adományoz 2000 darab saját gyártású arcvédő pajzsot. A két szervezet a együttműködik közös fertőtlenítési megoldások és adatvezérelt, okos technológiák kidolgozásában.
Nemrég jelentette be Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója, hogy a facebook nevét megváltoztatják. S ezzel újrapozícionálják a közösségi oldalt.A technológiai óriás a „metaverzumot”, az internet virtuális valóság-változatát a jövő óriási lehetőségeként tekinti.
Az élelmiszer kereskedőknek keresniük kell a megoldást arra, hogy hogyan csökkentsék az élelmiszerhulladékot, s ahol lehet újrahasznosítsák a felesleget. Hisz ezzel nemcsak a saját működésüket javítják, de sokat tesznek a környezet védelméért és a rászorulók támogatásáért is. Többek között ezeket a célokat is megfogalmazta Magyar Henrietta, a Tesco-Global Áruházak Zrt. kormányzati és közösségi kapcsolatok vezetője.
A Toyota és a nemzetközi olimpiai és paralimpiai mozgalom közötti mobilitási partnerségi szerződés 2024 végével lejárt, a világ elsőszámú autógyártója pedig úgy döntött, hogy világszinten stratégiát váltva a jövőben arra helyezi a hangsúlyt, hogy egyes leányvállalatai közvetlenül támogassanak majd sportolókat az országukban.
Több mint 165 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az E.On Hungária. A 10,1 milliárd forintos beruházás az európai uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) programjának keretében, a magyar kormány előfinanszírozása mellett folyik.
lső témánk volt: Önkormányzat, üzlet, piac, fenntarthatóság... Mekkora piac az önkormányzati piac? Hogyan lehet fenntartható a magyar város és a kisebb település? Beszélgetőpartnerünk Schmidt Jenő, Tab város polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Majd egy régebbi témánkat folytattuk. A Szabad Lélekzet Otthonápolási Alapítvány tevékenységével ismerkedhettünk meg közelebbről. Pamuki Zoltánnak, az Alapítvány kurátorának, vezetőjének köszönhetően.
A Toyota, a Toyota Tsusho és a Mitsubishi Kakoki mér idén üzemben helyezi Thaiföldönön első biogáz-eredetű hidrogéntermelő berendezését: a csirketrágyából és élelmiszer-hulladékból származó biogáz segít majd elérni a karbonsemlegességet az országban.
A Mályvavirág Alapítvány tavasszal egy NOPREM elnevezésű, 2 éves időtartamú, prehabilitációs kísérleti projektet indít közel 400 fő számára, amely célja a nőgyógyászati daganatos betegség miatt műtéti ellátásra kerülő nők életminőségének javítása. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezést a BioTechUSA-cégcsoport társadalmi felelősségvállalási programja keretében első támogatóként Inbody testösszetétel elemző gép vásárlásával és saját gyártású fehérje- és D-vitamin készítményeivel támogatta 8 millió forint összértékben.













