A mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása a kiskereskedelmi tervezésben ma már stratégiai szükséglet a mindenféle pazarlás elleni küzdelemben.
lsősorban a vállalkozások digitalizációs felkészültségétől függött működésük a vészhelyzet alatt. A koronavírus-járvány alatt a magyar kis- és közepes vállalkozások 31 százaléka működött zavartalanul, 69 százalékuk azonban nehéz helyzetbe került, a vállalkozások életképességét elsősorban a digitalizációs felkészültségük határozta meg é
Ambiciózus célokat tűztek ki a világ összes korallzátony-rendszerének felmérésére erre a nyárra az űrből származó műholdas képalkotás segítségével.
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb élelmiszer-kiskereskedője a szoftvert arra használja, hogy jobban megértse a marhahús eltarthatósági idejét, s így a potenciális hulladék mértékét 25 százalékkal csökkentette.
Az edinburgh-i startup Gravitricity kifejlesztett egy egyedülálló energia-akkumulátor rendszert, amely a hagyományos akkumulátor-rendszerektől eltérően évtizedekig képes működni a teljesítmény csökkenése nélkül.
Egyre több tanulmány szerint a szabadban töltött idő segíthet szellemi és fizikai fejlődésünk és jólétünk elősegítésében. Sajnos a zöld területek - például a városi és nemzeti parkok fenntartása - nem mindig könnyű feladat. A karbantartás különösen nehéz lehet a nemzeti parkok hatóságainak, akiknek jóval nagyobb zöld felületről kell gondoskodniuk. A technológia ebben segíthet.
Ahogy a mesterséges intelligencia alkalmazása egyre inkább normalizálódik, látni fogjuk, hogy a korábban szkeptikus vállalatok is leteszik voksukat az AI mellett.
A 2012-ben alapított Nemo's Garden projekt célja, hogy feltárja a mezőgazdaság lehetőségeit. Tesztelje a víz alatti üvegházak életképességét, és fenntartható módon kínáljon az élelmiszertermesztésre.
Ez a víz alatti művelési folyamat különösen fontos az éghajlatváltozás miatt, amely már globális szinten is kedvezőtlenül érinti és csökkenti a szántóterületet.
0 milliárd száj táplálása 2050- ben nagy kihívást jelent az élelmiszeripar számára. A világ népességének növekedésével párhuzamosan növekszik az egyes húskészítmények iránti kereslet is. 2050-re várhatóan akár 88%-kal is nőhet. A „tenyésztett hús” fenntarthatóbb alternatívát kínál, de vajon a fogyasztók elfogadják-e?
A Microsoft ígéretet tett arra, hogy 2030-ra 75% -kal csökkenti operatív szén-dioxid-kibocsátását a 2013-as kiindulási értékhez képest.













