Házkutatást tartottak a Renault autógyártó franciaországi irodáiban. A versenyhivatal nyomozói számítógépeket és szoftvereket foglaltak le ? jelentette az AFP hírügynökség. A hírre a Renault részvényeinek értéke 20 százalékot zuhant.
Több olasz város vezetése is intézkedéseket tesz az egyre súlyosabb mértékű szmog ellen.Róma és Milánó is a városok között van, ahol a közlekedés korlátozásával szeretnék elérni az önkormányzatok a levegő szennyezésének csökkentését.
A környezettudatos politika és a megújuló energia poltika  következménye ternészetszerűleg a bányák bezárását vonta maga után.  Nagy Britanniában az utolsó szénbányát 50 éve nyitották meg. Ezt a bányát, a Kellingley Colleryt zárták most be. 
195 ország képviselője egyhangúlag elfogadta a globális klímavédelmi egyezményt Párizsban. A történelmi pillanat nem zökkentette ki a szerepéből.
Elkészült a nemzetközi klímaegyezmény végső változata. Laurent Fabius francia külügyminiszter, a klímakonferencia elnöke azt mondta, hogy a megállapodás ambiciózus, kiegyensúlyozott és jogilag kötelező érvényű.
Az amerikai elnök, Barack Obama a nemzetek közös felelősségét hangsúlyozta a felmelegedést okozó szennyezőanyagok kibocsátásának visszaszorítására. Az intézkedések hatékonyságát időközönként, így legalább öt évente felül kell vizsgálni. Ösztönözte az üzleti szférát a megoldás részvételében.
November harmincadikán 195 ország részvételével kezdetét veszi a Conference of Parties, betűszóval COP21, a párizsi klímakonferencia, ahol szakértők szerint minden eddiginél nagyobb esély van arra, hogy érdemi, mindenkit kötelező megállapodásra jussanak a világ országai
Milyen az energiatudatos munkahely és a zöld iroda? Hogyan lehetséges, hogy dolgozóink környezettudatosabbá váljanak irodakörnyezetükben? És hatékonyabban használják a rendelkezésre álló erőforrásokat? Akár már otthon is
A klímaváltozás hatásait ma már mi is érzékeljük. November elején hó takarja Európa legmagasabb hegyvonulatát. Háromezerkétszáz méter magasan, a Les Deux Alpes gleccser közelében kutatók mérik és rögzítik a klímaváltozásra vonatkozó adatokat. Az űrtechnika segítségével.
Több FMCG cég törekszik arra, hogy minél több megújuló energiaforrást használjon fel és minél kevesebb hulladékot termeljen. A Tetra Pak célként azt tűzte ki, hogy 2020-ra a csomagolás összes alkotóeleme 100%-ig megújuló forrásból származó alapanyagokból készüljön. A
[a-z0-9!#$%&'*+/=?^_`{|}~-]
[a-z0-9!#$%&'*+/=?^_`{|}~-]
[a-z0-9]
[a-z0-9]
[a-z0-9-]
[a-z0-9-]
[32_6]
[32_6]