Az egyik népszerű TV csatornán Béres Józseffel készült interjú a magyar egészségtudat alakulásá-
ról. A tudást még nem váltottuk aprópénzre (tettre, cselekedetre) - jelezte Béres József.
Az interjú már csak annak az apropóján is érdekes volt, hogy a Béres Egészség Hungarikum évekkel ezelőtt CSR Hungary Díjat kapott.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Tények ízekre szedve” kampánya öt hónapon keresztül, azaz júniustól novemberig tart. Nagy hangsúlyt fektet az edukációra. Szakmailag megalapozott információkkal segítik a közönséget eligazodni a táplálkozással, az állattenyésztéssel és a húsfogyasztással kapcsolatos kérdésekben.
A február 4-i rákellenes világnap alkalmából a szűrések fontosságára és az elhízásnak a daganatos megbetegedésekben betöltött szerepére hívták fel a figyelmet a Semmelweis Egyetemen sajtótájékoztatóval egybekötött konferencián.
Az átlagos heti munkaórák Európában igen eltérőek. Különösen azok az országok számoltak be rövidebb átlagos munkahetekről, ahol magasabb a részmunkaidős munkavállalók száma.
A MOL-csoport immár másodszor nyerte el a Deloitte Közép-Európai Fenntarthatósági Jelentés Díjat, másik ismert nevén a Zöld Béka Díjat.
Az EMVFE (Első Magyar Vállalati Felelősségvállalás Egyesület) következő CSR Délutánja Nyíregyháza és Szentes után Budapesten lesz az OTP Bank Nyrt. székházában (XIII. kerület, Babér u. 9.), 2011. október 25-én, 17.00 órakor. A rendezvény nyílt gazdasági döntéshozók számára.
Új normália (New Normal) alakul ki fokozatosan gazdaságpolitikában, szabályozási gyakorlatban; mások lettek az erőviszonyok a pénzügyi szektor és a politika között. A gyorsabban reagáló, a sikeresebben innováló gazdasági szereplők nyerhetnek a jövőben.
A fenntartható fejlődés kulcsának tartják a mostanában egyre inkább elterjedő körforgásos gazdaság koncepcióját, mely az Európai Unióban is előnyt élvez. Miért?
2015. Nem a nyugalom éve. Gazdaság, társadalom, politika. Minden mozgásban. A világban, Európában, Közép-Európában és Magyarországon. Szokatlan klimatikus jelenségek, hatalmas szökőárak, földcsuszamlások, hontalanná vált emberek.. Háborús konfliktusok, melyekkel Európának is szembe kell néznie.
Mindezt megfelelő csr gyakorlatok kialakításával lehet elérni, melyek növelhetik az iparág hírnevét, és tovább erősíthetik az érintettekkel való kapcsolatot. Ezt az utat választotta a biztosítási piacon az Aegon Magyarország Zrt. is.













