Hogyan tudjuk ezt biztos alapokkal mint egy házat felépíteni? Több ismert márka esetében tapasztalható, hogy a tulajdonos szemléletmódja az, ami mindennek az origója. Így történt ez a VELUX Cégcsoport kapcsán is. Vincze Zoltán, ügyvezető igazgató osztotta meg velünk a tapasztalatait.
Mindezt megfelelő csr gyakorlatok kialakításával lehet elérni, melyek növelhetik az iparág hírnevét, és tovább erősíthetik az érintettekkel való kapcsolatot. Ezt az utat választotta a biztosítási piacon az Aegon Magyarország Zrt. is.
Támogató megállapodást kötött a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a CSR Hungary-vel.
a nyugdíja zöldre állítása az egyetlen leghatékonyabb dolog, amit az egyén tehet, hogy csökkentse szén -dioxid -kibocsátását. Ez azt mutatja, hogy a zöldebb nyugdíj évente 19 tonna szén -dioxid megtakarítását teszi lehetővé.
a COVID-19 járvány a globális GDP teljes 6% -át csökkentette 2020-ban. Ezt széles körben gazdasági katasztrófának tekintik. Mit tesznek tehát az országok és a vállalatok a még rohamosabb csökkenése ellen?
Pihentesd a dokit! Lakástulajdonosok segítségét várják az egészségügyben frontvonalban dolgozók! Akiknek a jelentkezését várják!Olyan lakástulajdonosok, akiknek a lakása bútorozott és éppen üresen áll. Azok a lakások, melyek kórházak közelében vannak, előnyben (minél kevesebb az utazási idő, annál kisebb az...
Az egyik népszerű TV csatornán Béres Józseffel készült interjú a magyar egészségtudat alakulásá- ról. A tudást még nem váltottuk aprópénzre (tettre, cselekedetre) - jelezte Béres József. Az interjú már csak annak az apropóján is érdekes volt, hogy a Béres Egészség Hungarikum évekkel ezelőtt CSR Hungary Díjat kapott.
Jobban találnak állást az önkénteskedők
e ha önkéntes munkát vállalunk, mindvégig hasznosnak érezhetjük magunkat, az álláskeresés idején is produktívak vagyunk, készségeinket és kapcsolatrendszerünket is fejleszthetjük, egyúttal könnyebbé válik az új munkahely megtalálása.
A 11 éves évfordulóját ünneplő International Business Awards-on (IBA) a MOL-csoport elnyerte a világ egyik vezető üzleti díját, a Stevie-díj bronz fokozatát. A MOL-csoport UPPP programja, amely a földtudományi és olajipari műszaki tudományokat hallgató diákok körében kereste a jövő kutatás-termelési szakembereit, a hírnév és brand kommunikációs PR kampány kategóriában vehette át az elismerést.