Az Európai Unió (EU) régóta éllovasnak számít a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartására irányuló nemzetközi erőfeszítésekben. Azonban egy közelmúltbeli jelentés is megállapítja, hogy az EU valószínűleg nem fogja tudni teljesíteni a 2030-ra kitűzött zöld célkitűzések többségét.
Az ambiciózus éghajlat-politikai célkitűzések 2040-ig történő eléréséhez öt kulcsfontosságú területre kellene koncentrálni: a sebezhető háztartások támogatásától a fosszilis tüzelőanyag-támogatások fokozatos megszüntetéséig.
EU: 90%-kal csökkentsék a CO2 kibocsájtást 2040-ig
Az ENSZ 2023-as klímaváltozási konferenciáján (COP28) az EU álláspontja ismét kulcsfontosságú volt a globális ambíciók szintjének meghatározásában. Most azt javasolja, hogy 2040-ig 90%-kal csökkentsék kibocsátását.
Ugyanakkor egy közelmúltbeli jelentés megállapította, hogy az EU valószínűleg nem fogja elérni a 2030-ra kitűzött zöld célkitűzések többségét. A választók és a vállalkozások aggódnak az átállás költségei miatt.
Ahhoz, hogy lépést tudjon tartani éghajlatvédelmi ambícióival, öt kiemelt területet kell sürgősen az európai zöld menetrend előterébe helyezni.
A háztartások célzott támogatása
Az EU ambiciózusabb kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalása a társadalom érdekeivel kerül szembe. Legutóbb a kontinensszerte zajló gazdálkodók tiltakozásai bizonyítanak. Az okok között szerepel a költségkényszer és a megterhelő papírmunka, ami az erőforrásokat az alaptevékenységtől vonja el.
A kutatások azt is mutatják, hogy a gazdaság szén-dioxid-mentesítésének terhe erősen az alacsony jövedelműekre hárul.
Annak ellenére, hogy a jelek arra utalnak, hogy a megújuló energiaforrások és a szigetelés védelmet nyújt a növekvő számlákkal és az inflációval szemben, egyre nagyobb az ellenszenv az éghajlati menetrenddel szemben. Ez viszont hozzájárul az intézményeinkbe vetett bizalom elvesztéséhez.
Nem várható el, hogy a sérülékeny háztartások fizessenek az átállásért, és a döntéshozóknak világos utat kell közölniük az átmenet költségnyomásának feloldásához.
Ez az alacsony jövedelmű háztartások és a fokozottan kitett ágazatok – például a mezőgazdaság – célzott támogatása mellett valósítható meg.
A politikai döntéshozók ihletet meríthetnek Írország példájából, ahol a szén-dioxid-adóból származó bevételeket az alacsony jövedelmű háztartások támogatására fordítják.
A finanszírozás újragondolása
Nehéz a finanszírozási prioritásokról beszélni, mivel a zöld átmenet minden egyes eleme egyforma fókuszt igényel . A háztartásokat és a kis- és középvállalkozásokat érő mikrogazdasági hatástól az ipari átalakulásig, amelynek egy versenyképesebb globális gazdaságban meg kell történnie.
Míg a nemzeti kormányok alapvető felelőssége, hogy támogassák lakosságukat a zöld átállásban, az EU számára előnyös lehet egy olyan célzott transzferrendszer kidolgozása, amely segíti az országokat az átállásban.
Becslések szerint évente több mint 620 milliárd eurós további beruházásra lesz szükség a Green Deal célkitűzéseinek eléréséhez. Kivéve a háztartásoknak nyújtott transzfereket. Míg az Igazságos Átmeneti Alap célja „az éghajlatváltozás okozta társadalmi-gazdasági költségek enyhítése”. Azonban a rendelkezésre álló pénz messze nem elegendő e cél eléréséhez.
Ipari oldalon 2026-tól kezdődően az EU mérföldkőnek számító eszköze a kibocsátásáthelyezés elleni küzdelemben – a szén-dioxid-határkiigazítási mechanizmus (CBAM) – teljes mértékben működőképes lesz. Erre a becslések szerint évi 1,5 milliárd eurós bevételt fordítanak az uniós költségvetésbe.
Ez szerény, de üdvözlendő kiegészítő finanszírozási forrást jelent, amely felhasználható Európa átmenetének támogatására. További előnyként az EU felhasználhatja a CBAM-bevételek egy részét arra, hogy támogassa kulcsfontosságú kereskedelmi partnereit gazdaságuk környezetbarátabbá tételében. Azért, hogy hozzájáruljon az általános kibocsátás csökkentéséhez, miközben megkönnyíti számukra az EU-val folytatott kereskedelmet.
Az Európai Zöld Deal Ipari Terv elindítása lehetővé teszi az állami támogatási szabályok enyhítését. Beleértve azt is, hogy a tagállamok támogatásokat vagy adókedvezményeket nyújtsanak a más országok által kínálthoz.
Ez csábító lehet, mivel a becsült beruházási igények óriásiak. Beleértve az évi 584 milliárd eurót 2030-ig, csak az elektromos hálózatok fejlesztésére.
Az állami támogatások koordinálatlan megközelítése azonban – akár átmenetileg is – egyenlőtlen versenyfeltételeket és Európán belüli támogatási versenyt eredményezhet. Ez rontja az egységes piac működését és ezáltal az európai versenyképességet. Hosszú távon ez rosszabb helyzetbe hozná az európaiakat.
Ehelyett az EU-nak saját, elegendő finanszírozással rendelkező eszközre van szüksége, magánoldalon pedig a tőkepiacok elmélyítése csökkentené a kockázati prémiumokat, és ösztönözné az innovációt és a növekedést.
Folytatjuk a Weforum kiemelt gondolataink összegzését!
