A Microsoft ígéretet tett arra, hogy 2030-ra 75% -kal csökkenti operatív szén-dioxid-kibocsátását a 2013-as kiindulási értékhez képest.
A Zöld jelzálog, Carbon Neutral jelzálog először lehetővé teszi a kölcsönfelvevők számára, hogy ellensúlyozzák az otthoni tulajdon karbon lenyomatát. Azaz csökkenteni tudják a CO2 kibocsájtást.
A terminátorként és Kalifornia egykori kormányzójaként is ismert Schwarzenegger még 2010-ben alapította meg a klímaváltozás megoldásában érdekelt civilszervezetét.
195 ország képviselője egyhangúlag elfogadta a globális klímavédelmi egyezményt Párizsban. A történelmi pillanat nem zökkentette ki a szerepéből.
koronavírus miatt, lehet, hogy kicsit több időnk van otthon a tartalmasabb szórakozásra. Az olvasásra, a filmnézésre. Ezúttal néhány olyan dokumentumfilmre hívjuk fel a figyelmet, melyek érdekesek lehetnek azok számára, akik a fenntarthatóság iránt érdeklődnek.
Betiltották a nejlonzacskót Kenyában: hétfőtől a kelet-afrikai országban tilos annak eladása, előállítása, sőt, használata is.
A Kormány 2011. október 25-i ülésén elfogadta Magyarország II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervét, melynek elsődleges célja a lehető legnagyobb megtakarítás elérése a végső energiafelhasználásban a rendelkezésre álló források hatékony felhasználásával.
Rovarhoteleket alakítanak ki a bécsi Rathausplatzon felállított karácsonyfából. A létesítményeket a tervek szerint természetvédelmi tanösvények mentén, a Bécsi-erdőben található bioszféraparkban és pihenőövezetek bejáratainál helyezik ki.
Az „újrahasznosítás” kifejezés mindennapi életünkben már mindenütt elterjedt, de az „újrahasznosítható” és a „körkörös” közötti árnyalatokat gyakran félreértik. A kettő közötti különbség megértése kulcsfontosságú a fenntartható jövő eléréséhez.
Az éghajlatváltozás hatására új, a szervezet számára eddig ismeretlen allergének és kórokozók jelennek meg, amelyek az egészséges légző- és keringési rendszert is károsíthatják