Manchester legforgalmasabb utcáján 11 óriás kávéscsésze alakú láda hívja fel a figyelmet a papírpoharak újrahasznosítására. Becslések szerint 7 000 000 papírból készült forró ital csészét dobnak ki a szemétbe. Ebből kevesebb mint 1%-ot hasznosítanak újra.
Még mindig vannak olyan hegyvidéki területek Afganisztánban, Pakisztánban és Indiában is, ahova nem jutottak el a mentőalakulatok, így azt sem tudni, ott milyen pusztítást végzett a 7,5-ös erősségű földmozgás.
Az utóbbi id?szakban évr?l évre felröppen a hír az Egyesült Nemzetek szokásos éghajlatváltozási fenntarthatósági csúcs konferenciájáról. Mindig azzal a várakozással, hogy most nagy áttörés következhet be az egyezked? fejlett és fejl?d? országok között a klímaváltozás megoldására. Várakozás most is volt, de már kevesebb sajtó felhanggal az idei júniusi Riói Csúccsal kapcsolatban, mely még ráadásul az 1992-es Riói Konferencia 20 éves jubileumát is ünnepelhette.
Évek óta a nagy klímakonferenciák sarkalatos kérdése, hogy ki, mit tud vállalni a széndioxid kibocsájtás, az üvegház hatású gázok káros hatásának a csökkentésében.
Mivel a textilgyártás felelős a globális vízszennyezés 20% -áért, a CPI és zárt hurkú víz-újrahasznosító rendszere forradalmasítani kívánja az ipar ruházatának festésére és gyártására vonatkozó módszereit.
A Turisztikai Világszervezet ( UNWTO ) és Globalianak már bejelentették az első világméretű versenyt a turizmus számára. Az UNWTO Tourism Startup Competition 164 ország vállalkozói pályázatát fogadja el, amelynek cégei a turizmus fenntartható átalakítására törekednek.
Az i-modellcsalád első sorozatgyártású tagjának hármas világpremierje volt, egyszerre mutatták be Londonban, New Yorkban és Pekingben. A bajor autógyártó cég szerint a modell forradalmi változást hoz az elektromos autók piacán. Az i3 úgy változtatja meg az egyéni közlekedést, mint a mobiltelefon a kommunikációt" - idézte a német sajtó Ian Robertsonnak, a BMW igazgatótanácsi tagjának a kocsi londoni bemutatóján elmondott beszédét.
A klímakonferencia már zajlik 20 000 résztvevővel Marrákesben. Az új amerikai elnök, Trump megválasztása itt is kisebb-nagyobb vihart kavart. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a világ országai felkészültek arra, hogy akár az Egyesült Államok nélkül folytassák a klímaváltozás elleni harcot.
A Henkel fenntarthatósági jelentése a vállalat által 2014-ben megtett fontos környezetvédelmi és társadalmi jellegű előrelépéseket részletezi.
Túlfogyasztás, környezetszennyezés, globális felmelegedés, fenntartható jövő. Napjainkban egyre sűrűbben elhangzó kulcsszavak. A mértéktelenség következményeivel küzdő világunkban, hogyan tudjuk megtanítani a gyerekeket, a következő generációt arra, hogy gondoljon a jövőre. És innovatív megoldásokat keressen a fenntartható jövő érdekében. Két olyan projekt, mely a fenntartható fejlődés oktatását újszerű módon közelíti meg.













