Az Apple-vezérigazgatója jótékonyságra fordítja vagyonát. Tim Cook a Fortune magazinnak adott interjújában beszélt arról, hogy miután kifizette a jelenleg 10 éves unokaöccse egyetemi tanulmányait, a 785 millió dollárra becsült vagyona fennmaradó részét jótékony célokra fogja fordítani.
Az amerikai elnök, Barack Obama a nemzetek közös felelősségét hangsúlyozta a felmelegedést okozó szennyezőanyagok kibocsátásának visszaszorítására. Az intézkedések hatékonyságát időközönként, így legalább öt évente felül kell vizsgálni. Ösztönözte az üzleti szférát a megoldás részvételében.
Megkerülte a Földet a Solar Impulse2, mely kizárólag napenergiával hajtott repülőgép.
Ma kezdődik az Ocean Cleanup projekt. Eltakarítják a Csendes-óceánban összegyűlt, mérhetetlen mennyiségű műanyaghulladék nagy részét.
Általában a szegényebb országok a legszennyezőbb országok közé tartoznak. S ez a jelenség egy országon belül is jellemző . A társadalom alsóbb rétegei a környezetszennyezéstől sújtott lakónegyedekben laknak és ez az egészségükre, a várható élettartamukra is kihat. Amikor klímaváltozásról, a velejáró egészségügyi kockázatokról beszélünk,
A Coca-Cola a napokban jelentette be, hogy a tervezett 2020-as dátumhoz képest már öt évvel korábban, tavaly sikerült teljesíteniük azt a vállalásukat, hogy teljes mértékben visszapótolják a gyártási folyamatokhoz használt vízmennyiséget.
A jövő bizonytalan, különösen ha az élelmiszerre ( Szabadkereskedelmi Megállapodás EU és az USA között-sarkalatos kérdés!) gondolunk. Mivel a fenntartható élelmiszer-rendszerhez szükséges egy átmenet, ezért sokan különböző jövőképet vizualizáltak a jövő élelmiszerével kapcsolatban
Az Európai Bizottság nemrég közleményt fogadott el a vállalati felelősségvállalás ösztönzésére. Az egyik előterjesztő Andor László, a foglalkoztatási, szociális ügyek és a társadalmi befogadás uniós biztosa, az Európai Bizottság magyar tagja volt.
A halálos hőhullámok az éghajlatváltozás következtében 2100-ban 21 óra alatt elpusztíthatják a szabadban lévő embereket Kínában, a legelterjedtebb mezőgazdasági területeken.