Április 22-én világszerte felhívják arra a figyelmet, hogy a Föld természeti környezetét óvjuk meg. 175 országban tartják meg a Föld napot. Magyarországon 1990-től emlékeznek meg országszerte a napról. Evo Borales bolíviai elnök nevéhez fűződik a kezdeményezés mely szerint az ENSZ április 22-ét jelölte meg a Föld nemzetközi napjává.
A japán kormány a jelenlegi háromszorosára növeli az ország szélenergia-termelésének mértékét egy áprilisban kezdődő, 310 milliárd jenes fejlesztési program keretében - írta hétfőn a Jomirui Simbun japán napilap.
Közzétette előzetes fenntarthatósági gyorsjelentését az SAP. A jelentésből kiderül, hogy a rekord üzleti bevétel nem járt együtt ugyan minden zöld cél elérésével, de más fenntarthatósági szempontok egyre jobban tudnak érvényesülni, melyek költség megtakarítást is eredményeznek.
A 20 milliós kínai főváros levegőszennyezettsége a megengedett 36 szorosa. A megfelelő jogi szabályozás hiányának következménye a rendkívüli kínai környezetszennyezés, ami ellen évtizedekkel ezelőtt kellett volna tenni - nyilatkozta a South China Morning Postnak a kínai környezetvédelmi ügynökség korábbi vezetője.
A globális gazdasági válság felgyorsította a gazdasági súlyok eltolódását, 2050-re Kína, az Egyesült Államok, valamint India válhat a három legnagyobb gazdasággá. A fejlődő országoknak azonban sok kihívást kell leküzdeniük annak érdekében, hogy fenntarthassák jelenlegi erőteljes növekedési ütemüket - állapítja meg a PwC makrogazdasági elemzői által közzétett legfrissebb, "A világ 2050-ben" című tanulmánya.
A globális felmelegedés, a savas esők, az ózonréteg elvékonyodása, trópusi esőerdő pusztítás, és a folyami és tengeri szennyezés csak néhány az emberi tevékenységek káros hatásai közül a Földön. 1992-ben, éppen a Föld-csúcstalálkozó esztendejében az Asahi Glass Foundation hozta létre a Blue Planet-díjat. Idén a kanadai professzor, William E. Rees és Dr. Thomas E. Lovejoy professzor, (USA, Environmental Science and Policy, George Mason University kapta meg a díjat.
A Rainforest Alliance az esőerdők és a biológiai sokféleség megőrzésére adott védelmező reflex. Az UTZ CERTIFIED a minőségi termék fenntartható módon történő termelésének igénye mentén alakult ki
Az utóbbi id?szakban évr?l évre felröppen a hír az Egyesült Nemzetek szokásos éghajlatváltozási fenntarthatósági csúcs konferenciájáról. Mindig azzal a várakozással, hogy most nagy áttörés következhet be az egyezked? fejlett és fejl?d? országok között a klímaváltozás megoldására. Várakozás most is volt, de már kevesebb sajtó felhanggal az idei júniusi Riói Csúccsal kapcsolatban, mely még ráadásul az 1992-es Riói Konferencia 20 éves jubileumát is ünnepelhette.
Az Egyesült Arab Emirátusban 2020 és 2025 között készül el a tervek szerint a világ első fenntartható városa, Masdar ( arab nyelven forrás a jelentése). Itt találhatóak kedvenceim a "Sunflower" ernyők, melyek olyanok mint a virágok...
Fogyatékossággal élőket és épeket, homo- és heteroszexuálisokat, nőket és férfiakat, színes bőrűeket és európaiakat egyaránt várnak a sokszínűség báljára Bécsben, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg 2012 április 28-án
[a-z0-9!#$%&'*+/=?^_`{|}~-]
[a-z0-9!#$%&'*+/=?^_`{|}~-]
[a-z0-9]
[a-z0-9]
[a-z0-9-]
[a-z0-9-]
[32_6]
[32_6]