A 2012-ben alapított Nemo's Garden projekt célja, hogy feltárja a mezőgazdaság lehetőségeit. Tesztelje a víz alatti üvegházak életképességét, és fenntartható módon kínáljon az élelmiszertermesztésre.
Ez a víz alatti művelési folyamat különösen fontos az éghajlatváltozás miatt, amely már globális szinten is kedvezőtlenül érinti és csökkenti a szántóterületet.
A 2012-es CSR Hungary Konferenciánkon Matthias Narr az SAM Group (a Dow Jones Fenntarthatósági Indexet készíti) vezetője egy igen érdekes elemre hívta fel a figyelmet. 2010-től számítva, egy cég piaci értékének a vizsgálatakor háttérbe
A Toyota az elérhető mobilitás és a fenntarthatóság területén dolgozó 5 startupot támogat. Kilenc döntősből öt nyertes vállalkozás került kiválasztásra a Toyota második Startup Accelerator programjában
Zalaegerszeg önkormányzatával együttműködésben az E.ON Hungária Csoport negyven kőrisfa csemetét ültetett el a Belső Elkerülő utca mentén.
A Gillette globális tanulmánya szerint a COVID19 eredményeként a férfiak komolyabban veszik a környezeti kihívásokat. A vállalat meghatározta 2030-as fenntarthatósági céljait is.
Európa digitális gazdasága hétszer olyan gyorsan növekszik, mint bármely másik szektor, ugyanakkor az informatikai készségek hiánya miatt sok állás betöltetlen
CSR Hungary TV 2019.06.23 Klug Lajos, vezérigazgatói főtanácsadó
nyugalmazott vezérigazgató (FKF Zrt.). Sáhy Gábor, Charity Hungary Közhasznú Nonprofit Kft, alapító-ügyvezető igazgatója
A klímaváltozás messze többről szól, mint a környezetünk átalakulása – komoly társadalmi és technológiai változások is zajlanak. Ezeknek a felismerése óriási jelentőségű az ingatlanszektor számára
erre kínál most kivételes lehetőséget, szakmai, mentorálási és pénzügyi támogatást az Ashoka Green Lab pályázata.
Összefogtak a hazai nagyvállalatok az oktatás fejlesztéséért. A koronavírus-járvány azonnali változtatásokra kényszerítette az oktatási intézményeket az általános iskoláktól az egyetemekig. Több magyarországi cég is a tanárok, diákok segítségére sietett.













