Ugyan a fenntarthatósági értékek/célok és a cselekvés közötti szakadék még mindig fennáll, a fogyasztói kutatás segít a szervezeteknek megérteni közönségük motivációit. Azt, hogy ki vásárolja meg terméküket, vagy bővítse közönségüket a fenntarthatóságra törekvő vásárlók növekvő számával.
A környezettudatos politika és a megújuló energia poltika  következménye ternészetszerűleg a bányák bezárását vonta maga után.  Nagy Britanniában az utolsó szénbányát 50 éve nyitották meg. Ezt a bányát, a Kellingley Colleryt zárták most be. 
A klímaváltozás hatásait ma már mi is érzékeljük. November elején hó takarja Európa legmagasabb hegyvonulatát. Háromezerkétszáz méter magasan, a Les Deux Alpes gleccser közelében kutatók mérik és rögzítik a klímaváltozásra vonatkozó adatokat. Az űrtechnika segítségével.
Elektromos autókkal próbálja imázsát javítani a Volkswagen a Las Vegas-i szórakoztató elektronikai kiállításon. A Budd-e-vel akár 370 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.
Az amerikai elnök, Barack Obama a nemzetek közös felelősségét hangsúlyozta a felmelegedést okozó szennyezőanyagok kibocsátásának visszaszorítására. Az intézkedések hatékonyságát időközönként, így legalább öt évente felül kell vizsgálni. Ösztönözte az üzleti szférát a megoldás részvételében.
a magánkézbe került vízművek tulajdonosi és menedzsment köre nem tudja biztosítani a tiszta és biztonságos vízhez való jutást a fejlődő országokban
Elindult a visszaszámlálás az év legfontosabb hazai diplomáciai eseményéig: éppen száz nap múlva, október 15-17. között rendezik meg a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 nevű rendezvényt. 
Minden évben írunk a GlobeScan és a BSR évi közös kutatásáról.  A felmérés tükrözi egy adott év vállalati felelősség területén tapasztalható kiemelkedő sikereit és kihívásait.
Benyújtotta első hivatalos tájékoztatását a Trump-adminisztráció arról, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből.