CSR Cafe

CSR Cafe, ahol a felelős és fenntartható gazdaság döntéshozói, véleményvezérei találkoznak.A CSR Hungary hírportál vezető rovata a CSR Cafe. Emberek, arcok a vállalati felelősség és fenntartahtóság mögött.Trendek, folyamatok,háttér összefüggések, melyek hatással vannak a CSR világára is.Ötletek, iránymutatások, melyek saját mikrokörnyezetünkben is hasznosak lehetnek.

A hamburgi központú Körber konszern tagja a Körber Hungária példáján keresztül nemcsak egyszerűen egy-egy eszközt ismerünk meg, hanem az évek során jól felépített Körber munkavállalói modell működése körvonalazódik előttünk. Zalay Buda, a Körber Hungária Gépgyártó Kft. HR és kommunikáció szegmensért felelős vezetője mutatja be részleteiben a Körber utat.
Hogyan tudjuk ezt biztos alapokkal mint egy házat felépíteni? Több ismert márka esetében tapasztalható, hogy a tulajdonos szemléletmódja az, ami mindennek az origója. Így történt ez a VELUX Cégcsoport kapcsán is. Vincze Zoltán, ügyvezető igazgató osztotta meg velünk a tapasztalatait.
Amennyiben a növekedés nem társul hatékonyságnöveléssel és korszerűbb technológiák alkalmazásával, akkor ez nem feltétlen csak pozitív következményeket jelent számunkra. Akár az éghajlatváltozás, akár a globális felmelegedés, akár a széndioxid kibocsájtás aspektusából tekintve. Erre ad megoldást a zöld reptér modell, melyet lehet komplexebben is megközelíteni, ahogy tette ezt a Budapest Airport.
A CSR, vagy újabban az ESG önmagában is sokrétű megközelítést kíván a vállalatoktól. Mit tehet és mit képvisel a nemzeti lottótársaság a fenntarthatóság és felelősség keretrendszerében?
A 2015-ös CSR Hungary Konferencián Trendek, innováció, inspiráció címmel tartott előadást Takács Júlia csr tanácsadó, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója. S egyben felhívta a figyelmet új fogalomként a vállalati fenntarthatóságra és összefoglalta, hogy 2016-ban mely az a TOP10 CSR trend, melyet nekünk itt Magyarországon is figyelembe kell vennünk.
nagy hálózatok legnagyobb előnye a méreten kívül, hogy nap mint nap közvetlenül tud kommunikálni az emberekkel. S a gyakori, folyamatos találkozóknak köszönhetően erős, érzelmi kapcsolat is kialakul a márka és a vevői között.  Ez pedig kulcseleme a CSR új értékeinek terjesztéséhez, az ehhez kapcsolódó magatartásváltozás eléréséhez. Mind ezen előnyöknek a Rossmann Magyarország is birtokában van. A hogyanokról beszéltünk Gigler Anitával, a Rossmann Magyarország HR vezetőjével.
A CSR Cafe vendége. Németh László, az IPOSZ elnöke Regeneráció. Újjáéledés. Öngyógyítás. Helyreállítás. Kulcsszavak most a gazdaságban is a koronavírus alatt és után.... Üzlet esetében a regeneráció az újbóli működőképességet jelenti. Ki, milyen tanulságokat von le a jövőre vonatkozólag? Hogyan? Miként tovább?Ennek...
Egyre több, terméket forgalmazó cég követi a gyakorlatban is a körkörös gazdaság mezsgyéjét. A Lexmark ITH Kft. is az elsők között lépett erre a fenntarthatóbb útra. Csucska Péter, a Lexmark ITH
Human wellbeing, emberi jól-lét, innováció. A legfontosabb területek, melyekre a közel 125 éves Tungsram vállalat fenntarthatósági stratégiája épül. Lehetnek a fenntarthatósági projektjek értékteremtőek? Tekinthetjük őket befektetésként egy innovatív jövőbe? A COVID-19 járvány a fenntarthatóságot új megvilágításba helyezte. Thierry Zsuzsannát, a Tungsram Group CSR vezetőjét a Tungsram fenntarthatósági stratégiájáról kérdeztük:
Takács Júlia, a CSR Hungary alapító-ügyvezető igazgatója a Médiapiac vendége volt.