Mexikóban égetően szükség van a fenntartható favágásra, hisz drámai mértéket öltött az erdőirtás. Évente 330 ezer hektárnyi erdő tűnik el a föld színéről az illegális fakitermelés miatt.
Az ENSZ Talanoa Párbeszéd portálja felkéri a vállalkozásokat, hogy járuljanak hozzá az éghajlat-párbeszédhez. Az ENSZ Éghajlatváltozási titkársága új online portált indít
Több olasz város vezetése is intézkedéseket tesz az egyre súlyosabb mértékű szmog ellen.Róma és Milánó is a városok között van, ahol a közlekedés korlátozásával szeretnék elérni az önkormányzatok a levegő szennyezésének csökkentését.
Megkezdődött a jelölési lehetőség a L' Oreal-UNESCO Díjra, amelyben földrajzi régióként 1-1 élettudományokkal foglalkozó tudósnő, azaz öt díjazott részesülhet (Afrika és az arab államok, Ázsia / Csendes-óceáni térség, Európa, Latin-Amerika, Észak-Amerika).
Április 22-én világszerte felhívják arra a figyelmet, hogy a Föld természeti környezetét óvjuk meg. 175 országban tartják meg a Föld napot. Magyarországon 1990-től emlékeznek meg országszerte a napról. Evo Borales bolíviai elnök nevéhez fűződik a kezdeményezés mely szerint az ENSZ április 22-ét jelölte meg a Föld nemzetközi napjává.
Benyújtotta első hivatalos tájékoztatását a Trump-adminisztráció arról, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből.
Közzétette előzetes fenntarthatósági gyorsjelentését az SAP. A jelentésből kiderül, hogy a rekord üzleti bevétel nem járt együtt ugyan minden zöld cél elérésével, de más fenntarthatósági szempontok egyre jobban tudnak érvényesülni, melyek költség megtakarítást is eredményeznek.
Klímaváltozás és Velence. 2020. október 3-a fontos nap volt a velenceiek számára. Apályt jósoltak, ami általában a város alacsony fekvésű részeinek azt jelenti, hogy több hüvelyknyi víz alatt vannak. Ezen a napon azonban az utcák csodával határos módon szárazak maradtak.
Ki gondolta volna, hogy Mexikó szimbóluma, a kaktusz megújuló energiaforrást is jelent majd. Míg a kaktusz puha, belső húsa a kulináris, kozmetikai és gyógyászati célokat szolgál, addig a külsejét hulladékként eldobják.
Több százezren vonultak fel Berlinben szombaton, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió között kötendő Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) egyezmény ellen demonstráljanak.